~16..♥

Sziasztok:) Bocsánat, hogy ennyi ideig tartott, míg összetákoltam ezt a részt, de mentségemre szóljon, hogy rengeteg dolgom volt az elmúlt héten. Német verseny, szülinap, iskolai project stb. De a jó hír, hogy végre kész van. Hihetetlenül örültem az újabb rendszeres olvasóknak. Köszönöm nektek♥ Kérnék szépen néhány komit:)

Jó olvasást:) Csók a szívetekre:D♥

-Kicsim. Ébredj.-keltegetett apa a vállamat bökdösve. Lassan kinyitottam a szemeimet, majd a kezemmel megdörzsöltem azokat. Rámosolyogtam apára, majd ránéztem a mellette lévő félénk kislányra.

-Szia.-szóltam hozzá-Jasy vagyok. Te biztos Quinn, ugye?-kérdeztem, mire bólintott, és bár nagyon félénken, de visszamosolygott rám. Haladunk.

-Gondoltam beugrunk még így iskola előtt. Hoztunk neked kakaós csigát.-mondta apa, és átnyújtott egy papírzacskót.

-Köszönöm.-vettem el tőle a még meleg péksüteményt. Isteni illata volt.

-Jázmin, nekünk most mennünk kell, de később még bejövök hozzád.-köszönt el egy puszival apa, és Quinn is integetett a kis kezével. Kiléptek az ajtómon, pont mikor a nővér behozta a reggelimet, de mutattam neki a kakaós csigát, ezért ki is vitte.

-Hogy érzi magát, kisasszony?-kérdezte az orvosom, úgy negyed órával később, mikor benézett hozzám.

-Semmi bajom. Néha még szúr a mellkasom, de más gondot nem érzek.-feleltem neki mosolyogva, hogy ezzel is megerősítsem az előbb mondottakat.

-Mi sem észleltünk semmi olyat, ami szükségessé tenné, hogy továbbra is bent tartsuk, ezért ha Önnek megfelel, még ma hazamehet.-szólt az orvos felnézve a papírjaiból.

-Az nagyon jó lenne. Köszönöm szépen.-mondtam boldogan. Örömmel töltött el, hogy végre itt hagyhatom ezt a nyomasztó helyet, és végre egy családiasabb környezetbe kerülök. Olyanba, amibe már évek óta nem volt részem.-Doktor Úr, megtenné, hogy felhívja az apámat? Az én telefonom tönkre ment a víz miatt.

-Természetesen. Addig is ha bármire szüksége van, értesítsen egy nővért, vagy pedig engem is hívhat.

-Köszönöm szépen.-szóltam utána, mielőtt még kilépett volna az ajtón. Óvatosan kimásztam az ágyból, ügyelve fájós testrészeimre. Megmozgattam elzsibbadt lábaimat, és nekiálltam felöltözni. Nem volt túl sok ruhám. Perrie hozott be tegnap néhányat a sajátjából, mivel csak ma tud elmenni a többi holmimért a fiúk házába. A fiúk. Mintha tüskéket bökdösnének a szívembe, olyan fájdalommal kezd eluralkodni rajtam újból a felismerés, hogy valójában mi is történt. Leültem a süppedős ágy szélére, és hagytam, hogy könnyeim végigfolyjanak az arcomon, le a számon, és az államról le az ölembe. Mintha az összes lelkesítő beszéd, amit magamba mormoltam, hirtelen semmissé vált volna. Ez nem egy olyan dolog ami csak úgy elmúlik, vagy feledésbe merül. Idővel talán igen, de még nem. Letöröltem a könnyeimet, és pont a kezembe vettem a Perrietől kapott mackót, mikor barátnőm betoppant.

-Hogy vagy Jasy?-ült le mellém, a fülem mögé simított egy szemembe lógó hajtincset.

-Egy fokkal jobban.-válaszoltam kurtán, majd megvontam a vállam.

-Elhoztam az összes cuccod. Lenn vannak a kocsiban.

-Otthon volt?-nem kellett egyebet mondanom, ő is, és én is tudtuk, hogy kiről van szó. Megrázta a fejét. -Talán jobb is, hogy nem. Még a végén nem bírtam volna türtőzteti magam, és bemosok neki egyet.

-Kíváncsi vagyok, milyen lesz a légkör apáéknál.-szóltam elgondolkozva.

-Tényleg, mikor mész?

-Az orvos állítólag már felhívta, hogy jöhet értem.-válaszoltam, és elraktam a maradék cuccomat is a táskámba.

-Felhívom. Majd én elviszlek.-mondta, és kiment a szobából, hogy beszéljen az apámmal. Úgy negyed órával később már Perrie kocsijában ültünk, és a rádiót hallgattuk. Nem szóltunk egy szót sem. Kifelé bámultam az ablakon, és figyeltem, ahogy a fák elsuhannak mellettünk. Bármerre néztem, mindig felfedeztem dolgokat, amik valamilyen módon Niallra emlékeztettek. Egy nyugodt lakóparkhoz értünk, legnagyobb örömömre jó messze a fiúk városrészétől, de viszonylag közel Perriehez. Barátnőm még egyszer ellenőrizte a címet, majd megállt egy szép mályva színű ház előtt. Láttam, ahogy valaki elhúzza a függönyt, majd néhány másodpercen belül, egy körülbelül 30-as éveiben járó mosolygós nő jelent meg az ajtóban. Kiszálltunk az autóból, majd a holmimat felkapva odamentünk hozzá.

-Szervusz. Úgy örülök, hogy végre megismerhetlek.-adott két puszit az arcomra, majd Perriet is köszöntötte. Igazán barátságos nőnek tűnt.

-Én is nagyon örülök.-mosolyogtam rá, majd bementünk a házba. A berendezése nagyon modern, és ízléses volt. Felmentünk az emeletre, majd Tess megállt egy fehér ajtó előtt, amin a Jasmine név állt díszes betűkkel. Benyitottam az ajtón, és elállt a lélegzetem.

 Nagyrészt minden halvány rózsaszín volt, ami nagyon tetszett. A szoba közepén egy francia ágy állt. Beljebb mentem, és megláttam a fal mellett, egy gyönyörű, fényes fehér zongorát.

-Tess, ez csodálatos! Köszönöm szépen.-öleltem meg, ő pedig boldogan mosolygott, látva, hogy mennyire tetszik az alkotása. Leraktuk a bőröndjeimet a szekrény elé, majd Perrienek próbálni, Tessnek pedig főzni kellett mennie. Egyesével kipakoltam a ruháimat, majd lefutottam a konyhába. Tess sürgött forgott. Egyszer a szakácskönyvet nézte, majd a serpenyőben kevergetett valamit, majd egy másodperccel később már a sütőben sülő süteményt nézte.

-Tess, mit segítsek?-kérdeztem a hajamat felkötve.

-Ne butáskodj! Te vendég vagy.-kezdte, de amint meglátta elszánt arcomat, így folytatta: -Esetleg meghámozhatnád a krumplit.

Nekiláttunk a munkához, és közben nagyon jól elbeszélgettünk. Az idő gyorsan telt, és lassan elkészült az ebéd.

-Ha gondolod, menj fel átöltözni, nem sokára megjön David és Quinn.-szólt Tess, én pedig mint egy szófogadó jó kislány felszaladtam a szobába, és beálltam a ruhás szekrény elé, kiválasztottam a ruhámat, és felöltöztem.

Épp az okkersárga kardigánomat kerestem, mikor a kezembe akadt a ruha, amit az első randinkon viseltem. A csodálatos vacsora, a gyönyörű kilátás, a romantika és a felejthetetlen első csók. Leültem a zongora elé, és könnyeimet visszafojtva énekelni kezdtem az egyik kedvenc dalomat, aminek a szövege tökéletesen illett az érzéseimhez. Az élet iróniája.

http://www.youtube.com/watch?v=robmqRC-SmU

Leütöttem az utolsó hangokat, és összeroskadva ültem a széken. Halk lépteket hallottam, majd megláttam az ajtóban Quinn félénk, aggódó arcát.