~14..♥

Helóó. Hát itt lenne az új rész. Próbáltam izgire írni, remélem sikerült, ha tetszik kommenteljetek, iratkozzatok fel. Előre is köszönöm.Sok sok puszi:* jó olvasást!

-Megint a rémálom, ugye?-kérdezte Niall a hátamat simogatva, mire bólintottam egyet.

Tényleg nem értettem, hogy mi ez az egész. Nekem nem szoktak rémálmaim lenni. Utoljára akkor volt hasonló, mikor 10 évesen a barátnőim unszolására először néztem horrort. Az óta semmi.

-Feküdj csak vissza. Én lemegyek, úgy sem tudnék már aludni.-mondtam Niallnak, és átmentem az én hálószobámba. 7 óra volt. Legalább nem az éjjel közepén kellett felriadnom. Lezuhanyoztam, és köntösben lementem magamnak reggelit készíteni. A ház teljesen csendes volt, csupán egy-két szobából hallatszott ki a fiúk egyenletes szuszogása. Egy teásbögrével a kezemben kiléptem az udvarra, és leültem egy napozóágyra. A fűről még nem tűnt el a harmat, és egy kicsit hűvös is volt. Hátra dőltem, és hagytam, hogy a lágy napsugarak az arcomat cirógassák. Nem messze tőlem volt egy doboz színes kréta. Biztos Lux hagyta itt. Kivettem egy pirosat, és rajzoltam az aszfaltra egy szívet. Elég nyomi szív lett. Inkább hasonlított egy vörös bolygóra. Egy pillanat...vörös bolygó. Ez jó. Gyorsan befutottam a szobámba, és egy toll és füzet társaságában az ágyra vetettem magam. A szavak csak úgy áramlottak az elmémből, amiket rögtön papírra vetettem. Nem tudtam, hogy tetszeni fog-e a lányoknak, de ha nem próbálom meg, sosem derül ki. Bő egy óra alatt megvolt a szöveg, és átmentem a zeneszobába, ahol előző nap Niallnak énekeltem.

Leültem a zongorához, és igyekeztem minél jobb dallamot írni a dalhoz.

-Perrie?-szóltam a telefonba egy órával később, mikor késznek nyilvánítottam a számot.

-Mondd baby!

-Kész a dal. De nem tudom, hogy tetszeni fog-e.-bátortalanodtam el hirtelen.

-Te aztán nem vagy semmi.-hallottam, hogy mosolyog.-Húsz perc és ott vagyok, aztán bevisszük a stúdióba. Addig szólok a lányoknak.

-Köszönöm. Szia.

-Szia.-leraktam a telefont, és rohantam öltözni. Mivel még mindig hűvös volt, és az ég is beborult, kicsit melegebben öltöztem. Magamhoz kaptam a telefonom és a dalt, majd kimentem a ház elé, hogy Perrienek ne kelljen csengetni, hátha felkelti a fiúkat. Hétalvók. Leültem a bejárat előtti lépcsőre, és amíg vártam a hajammal szórakoztam.

Nem sokkal később megérkezett Perrie és elindultunk a stúdióba.

-Ugye tudod, hogy nagyon izgulok?-mondtam neki felemelve a kezemet, hogy lássa mennyire remegek. Tényleg nagyon ideges voltam. Főleg, hogy a többi lányt még nem annyira ismertem.

-Nem kell Jasy, szuper leszel-nyugtatott Perrie, majd leparkoltunk. Beléptünk a hatalmas forgóajtón, majd a lifttel felmentünk a harmadik emeletre. Az egész folyosót lemezek borították. Hihetetlenül jól nézett ki. Megláttam egy One Direction CD-t mire önkéntelenül is elmosolyodtam. Beléptünk egy ajtón, a három lány pedig már ott terpeszkedett a fotelokon.

Mikor észre vettek minket, rögtön felpattantak, és mindkettőnket három puszival fogadtak.

-Jasy, Ő itt Greg Roux. Greg, Ő Jasmine.-mutatott be Jade egy fiatal srácnak, aki valószínűleg a hangtechnikával foglalkozott.

Kezet fogtunk, majd odaléptem a lányok elé.

-Na szóval, ez egy kicsit szerelmes szám, eredetileg zongorával írtam, de Greg légyszi közben spékeld majd fel valamivel.-fordultam oda végül az említett személyhez, mire ő bólintott. Kiosztottam a kottákat és a szöveget majd leültem a zongora elé.

-Akkor kezdhetjük?-kérdeztem, mire mindenki igennel válaszolt.

Nekiálltam zongorázni, a lányok és Greg pedig beléptek.

-Jasy, ez nagyon jó.-dicsért meg Leigh-Anne a szám végén.

-Akkor ez azt jelenti, hoogy?-kérdeztem a számba harapva. Reméltem, hogy azt mondják amit hallani szerettem volna.

-Hogy fel vagy véve!-kiáltotta Jesy, mire én odafutottam hozzájuk, és a nyakukba ugrottam.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm.-ugráltam, mint egy öt éves.

-Gratulálok.-mosolygott rám Greg is.-Na de akkor ugorjunk neki a munkának. Már vannak is tippjeim.-szólt a srác, majd újból nekiálltunk. Mindenki gőzerővel dolgozott, aminek pár órával később meg is lett a gyümölcse.

http://www.youtube.com/watch?v=zF19knMLUY8

Elégedetten huppantunk le a kényelmes bőrfotelekbe.

-Jasy, te vagy a mi emberünk.-szólt Jade, ami nagyon jól esett.

-És még volt képed azt mondani, hogy nem értesz ehhez.-röhögött Perrie.

-Hát nem szoktam dalokat írni. Azt sem értem, hogy ezt hogy sikerült összehoznom.-védtem magam.

-Mindenesetre tényleg elég jó lett.- dicsért meg Greg is.-na de hölgyeim nekem most el kell mennem.

-Ami azt illeti nekem sem ártana. Nem szóltam a fiúknak, hogy eljövök, és Niall már biztos aggódik.-szóltam, majd elköszöntem a lányoktól és haza felé vettem az irányt. Út közben vettem egy perecet egy pékségben, mert a gyomrom majd kilyukadt.

Beléptem az ajtón, de a követező lépést már nem tudtam megtenni. A perec zacskója, amit már galacsinná gyűrtem kiesett a kezemből, én pedig csak egyetlen dologra fókuszáltam. A két személyre, akik a kanapén csókolóztak. Niall és a lány aki miatt hánytattam magam. Belerúgtam a lábam előtt heverő galacsinba, majd hatalmas ajtócsapással elhagytam a házat, és rohanni kezdtem amerre a lábam vitt.

Nem érdekelt a magyarázata. Már ha lett volna neki. Elég egyértelműnek tűnt nekem, hogy ott rám nincs szükség. Csak akkor miért kellett egészen eddig elhitetni velem, hogy szeret. Kihasznált. Én meg mint egy naiv kis fruska bedőltem neki. Könnyeim amiknek próbáltam gátat szabni kitörtek belőlem, és patakokban folytak a szememből. Közben az eső is eleredt, de nem foglalkoztam azzal, hogy esernyőt húzzak. Minek? A legkisebb gondom volt az eső. Csak rohantam előre. Nem érdekeltek a járókelők sem, pedig jó néhányan utánam kiáltottak mikor véletlen nekik mentem.

-Héj, te!-hallottam meg a hátam mögül egy arrogáns női hangot. Felismertem a hang tulajdonosát és hirtelen mérhetetlen dühöt éreztem. Szikrázó szemekkel fordultam felé, és megvető pillantást vetettem rá. Egyre közelebb jött, én pedig minden lépésénél hátra léptem, míg egy korlátnak ütköztem és bekerített.

-Látod, igazam lett. Én mondtam, hogy nem kellesz neki, de te nem hittél nekem.-kezdte szőke haját hátra dobva. Egy műmosolyt villantott, majd folytatta. -Szegény kicsi Jasy azt hitte, hogy a híres Niall Horan belészeret. Hát persze. Hogy is ne.

Nem vágtam a szavába. Nem szóltam semmit, pedig legszívesebben pofon vágtam volna. Próbáltam még hátrébb lépni, de csak a korlát volt mögöttem, így felléptem egy kisebb kiemelkedésére.

-Ne próbálj meg közénk állni, vagy megbánod.-még egy lépéssel közelebb lépett, én pedig nem tudtam mit csinálni, még feljebb a korláton. Hiba volt. Az eső miatt minden vizes volt, én pedig megcsúsztam és átfordultam a korláton. Esélyem sem volt megkapaszkodni. Csak zuhantam lefelé. Pont mint az álmomban...