~8..♥

Sziasztook!!:) meghoztam az új részt:) Remélem tetszik majd. Várom a komikat, értékeléseket és új feliartkozókat:))
Valamint megint csak szeretnék megkérni mindenkit, hogy segítsen nekem. Jelentkeztem egy versenyre, és ezt kéne lájkolni. Nagy szükségem lenne rá

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=350357485074408&set=a.350357435074413.1073741825.234229590020532&type=3&theater

Előre is nagyon köszönöm:) Jó olvasást:)♥

-Ijesszük meg!

-Ne, olyan cukin alszik.

-Nem érdekel. Ijesszük meg, légyszi.

Résnyire kinyitottam a szemem, épp annyira, hogy a támadóim ne vegyék észre, hogy felébredtem. Az öt fiú ott guggolt az ágyam mellett. Visszatartottam egy nevetést, majd még vártam néhány másodpercet míg tökéletesítettem a fejemben a tervemet. Kipattantak a szemeim, és kiabálva felugrottam az ágyban. Mindegyikőjük hátra esett a döbbenettől, én pedig rájuk néztem egy olyan „na kit akartok ti megijeszteni” nézéssel. Nevetve feltápászkodtak a földről, rám ugrottak és egyszerre kezdtek csikizni. Hihetetlenül csikis voltam, ráadásul valamelyik őrült lefogta a lábam, míg egy másik a talpamnál kínzott. Megragadtam egy díszpárnát, és azzal próbáltam kiiktatni ellenfeleimet, ami bár nagy nehezen, de összejött.

-Szóval minek köszönhetem ezt a kellemes ébresztést?-kérdeztem a csatától kipirosodott arccal.

-Csak szólni akartunk, hogy mennünk kell próbálni, és ha akarsz velünk tarthatnál.-szólt Liam.

-Oké. Máris készülök.-ugrottam ki az ágyból és indultam a bőröndömhöz.

Felkaptam magamra egy egyszerű összeállítást, ami kellően eltakarta a kritikus testrészeimet majd megmosakodtam, sminkeltem. A srácok már a konyhában vártak rám. Leültem az egyik székre, és egy croissant kezdtem majszolgatni. A többiek rengeteget ettek. Niall tányérján 8 szendvicset számoltam. Mázlisták. Ha én ennyit ennék rögtön felszedném a súlyom negyedét, és hetekig bűntudatom lenne.

-Srácok, elkésünk!-szólt Liam apáskodóan, mire mindenki haptákba vágta magát. A kocsi is épp időben jött értünk. Beszálltunk, és meg sem álltunk a következő koncert arénájáig, ahol a próbát tartották. Talán jobb lett volna ha a házban maradok. A rajongók gyűlölködve néztek rám, és elhordtak minden rossznak. Próbáltam kizárni őket, és csak arra koncentrálni, hogy minél előbb beérjünk a épületbe, de nem sikerült. Egy szó visszhangzott a fejemben. Kövér, kövér, kövér. A többi nem érdekelt. Hidegen hagyott ha lekurváztak, le rondáztak és egyéb sértéseket vágtak hozzám, de ez nagyon is szíven ütött. Néhányan akik a közelemben voltak nyújtózkodtak is felém, hogy megtépjenek, de ezt a biztonsági embereknek köszönhetően sikerült elkerülni. Egy örökkévalóságnak tűnt mire beértünk az üvegajtón. Nem akartam panaszkodni, vagy feltűnősködni, ezért nem említettem senkinek mennyire rosszul esett az előző incidens. Próbáltam magamat erősnek mutatni, olyannak amilyen mindig akartam lenni, de sosem voltam.

-Rendben vagy?-kérdezte Niall, majd bátorítás képpen megszorította a kezem.

Egy erőltetett mosoly és egy bólintás volt a válaszom, de láttam hogy nem sikerült meggyőznöm. Valószínűleg más esetben nem hagyta volna ennyiben, de muszáj volt próbálniuk.

Egy folyosón keresztül eljutottunk a színpad mögé. Ott volt egy bőrfotel, ahova letelepedtem míg a fiúk a koreográfiával bajlódtak. A telefonomról felmentem facebookra. Kár volt. Az idővonalam tele volt az utálkozók üzeneteivel. Még halálos fenyegetést is kaptam, ami eléggé megrémített. Kezdett elmosódni a látásom, könnyek szöktek a szemembe. Elindultam, hogy keressek egy mosdót. Egy körülbelül velem egy idős lány igazgatta a már így is túl tökéletes sminkjét a tükörben. Az a tipikus elkényeztetett fajta volt, aki mindent megkap, csak csettintenije kell. Bőrhibái eltűntek a kiló vakolat alatt, viszont az öltözködése nem sokat bízott a képzeletre. Mikor meglátott a tükörben lángoló tekintettel fordult felém.

-Na ide figyelj te kis ribanc,-kezdte nyávogó hangján. Sértő volt a megszólítása, de jobbnak láttam ha inkább csendben maradok.-Szállj le a fiúkról. Főleg Niallról. Mit gondolsz, hogy majd pont egy ilyen magadfajta kis senki kell nekik? Bárkit megkaphatnak, nem fognak leállni veled. Nézz magadra. Undorító vagy, kövér és ronda. Kész csőd.-villantott még egy gúnyos, lenéző mosolyt, majd kitipegett az ajtón.

Abban a pillanatban eltört a mécses. A felgyülemlett stressz egyszerre tört ki belőlem. Leültem a hideg kőpadlóra és hagytam kibuggyanni a könnyeimet.

A lány mondatai jártak a fejemben. Kövér vagy..kövér vagy..kövér vagy. Igaza volt. Mindenkinek igaza volt aki ezt gondolta. Utáltam magamat, ahogy kinéztem. Négykézláb bevonszoltam magam az egyik fülkébe. Elgondolkoztam. A filmekbe mindenki ezt csinálja, akkor én miért ne tehetném. A számhoz emeltem a kezemet, és a mutatóujjamat ledugtam a torkomon. Éreztem az undorítóérzést és öklendezni kezdtem. Szégyelltem magam amiért ezt tettem. Patakokban folyt a könny az arcomon. Hallottam egy ajtócsapódást, de mégis folytattam.

-Te jó ég. Mit művelsz?-egy rózsaszín hajú lány aggódó tekintetével találtam szembe magam.-Gyere, segítek.-azzal felállított, majd a csaphoz húzott és lemosta az arcomat. -Tessék-adott egy mentolos cukorkát.

-Kérlek ne ítélj el.-suttogtam erőtlenül.

-Nem ítéllek el. Pontosan tudom milyen érzés. Régen ugyanezt csináltam én is. De hidd el, minden csak roszabb lesz.-szólt, majd végigsimított a kezemen.-Perrie vagyok.-nyújtott kezet, amit megráztam

-Jasy-szóltam.-Az összes directioner utál. Pedig én nem tettem semmit.

-Sshh.-próbált csitítgatni.-Nem szabad foglalkozni velük. Egy idő után elfogadnak. Túlteszik magukat rajta, és ahogy egyre jobban megismernek meg fognak kedvelni. Hidd el.

Halványan rámosolyogtam. Nem voltam beszédes hangulatomban. Arcomat a tükör felé fordítottam, ami megint csak hiba volt. Szörnyen festettem. A szemem alatt táskák, és az arcomon kígyózó fekete csíkok voltak az elkenődött szempillaspiráltól. Inkább hasonlítottam zombira, mint emberre. Perrie elővett egy kis retikült, és pár perc alatt sikerült rendbe szednie.

-Köszönök mindent.-mondtam neki. Undorodtam magamtól és a tettemtől.-Megtennéd, hogy az előbbit nem említed senkinek?

-Természetes. Na gyere ide.-tárta ki felém a karját és átöleltük egymást. Nehezemre esett visszatartani egy újabb könnyzáport, de végül sikerült megállítanom. Visszamentünk a színpad mögé, és rögtön Niall ugrott elém.

-Téged kerestelek. Már megijedtünk, hogy valami bajod esett.

-Bocsi. Velem volt. Tudod, csajos dumák.-szól Perrie rám kacsintva.

-Beszélhetnénk?-nézett rám Niall. Bólintottam egyet, majd követtem őt egy szobába.-Csak szerettem volna megkérdezni, hogy lenne-e kedved eljönni velem ma este valahová.

-Örömmel.-válaszoltam neki. Pont erre volt szükségem ahhoz, hogy túl legyek a gondjaimon, és kizárjam a külvilágot.-De legyen titok, hogy mit csinálunk, jó?

-Oké. -barátságosan és izgatottan mosolygott, én pedig elvesztem abban a gyönyörű kék szemeiben..