~16..♥

Sziasztok:) Bocsánat, hogy ennyi ideig tartott, míg összetákoltam ezt a részt, de mentségemre szóljon, hogy rengeteg dolgom volt az elmúlt héten. Német verseny, szülinap, iskolai project stb. De a jó hír, hogy végre kész van. Hihetetlenül örültem az újabb rendszeres olvasóknak. Köszönöm nektek♥ Kérnék szépen néhány komit:)

Jó olvasást:) Csók a szívetekre:D♥

-Kicsim. Ébredj.-keltegetett apa a vállamat bökdösve. Lassan kinyitottam a szemeimet, majd a kezemmel megdörzsöltem azokat. Rámosolyogtam apára, majd ránéztem a mellette lévő félénk kislányra.

-Szia.-szóltam hozzá-Jasy vagyok. Te biztos Quinn, ugye?-kérdeztem, mire bólintott, és bár nagyon félénken, de visszamosolygott rám. Haladunk.

-Gondoltam beugrunk még így iskola előtt. Hoztunk neked kakaós csigát.-mondta apa, és átnyújtott egy papírzacskót.

-Köszönöm.-vettem el tőle a még meleg péksüteményt. Isteni illata volt.

-Jázmin, nekünk most mennünk kell, de később még bejövök hozzád.-köszönt el egy puszival apa, és Quinn is integetett a kis kezével. Kiléptek az ajtómon, pont mikor a nővér behozta a reggelimet, de mutattam neki a kakaós csigát, ezért ki is vitte.

-Hogy érzi magát, kisasszony?-kérdezte az orvosom, úgy negyed órával később, mikor benézett hozzám.

-Semmi bajom. Néha még szúr a mellkasom, de más gondot nem érzek.-feleltem neki mosolyogva, hogy ezzel is megerősítsem az előbb mondottakat.

-Mi sem észleltünk semmi olyat, ami szükségessé tenné, hogy továbbra is bent tartsuk, ezért ha Önnek megfelel, még ma hazamehet.-szólt az orvos felnézve a papírjaiból.

-Az nagyon jó lenne. Köszönöm szépen.-mondtam boldogan. Örömmel töltött el, hogy végre itt hagyhatom ezt a nyomasztó helyet, és végre egy családiasabb környezetbe kerülök. Olyanba, amibe már évek óta nem volt részem.-Doktor Úr, megtenné, hogy felhívja az apámat? Az én telefonom tönkre ment a víz miatt.

-Természetesen. Addig is ha bármire szüksége van, értesítsen egy nővért, vagy pedig engem is hívhat.

-Köszönöm szépen.-szóltam utána, mielőtt még kilépett volna az ajtón. Óvatosan kimásztam az ágyból, ügyelve fájós testrészeimre. Megmozgattam elzsibbadt lábaimat, és nekiálltam felöltözni. Nem volt túl sok ruhám. Perrie hozott be tegnap néhányat a sajátjából, mivel csak ma tud elmenni a többi holmimért a fiúk házába. A fiúk. Mintha tüskéket bökdösnének a szívembe, olyan fájdalommal kezd eluralkodni rajtam újból a felismerés, hogy valójában mi is történt. Leültem a süppedős ágy szélére, és hagytam, hogy könnyeim végigfolyjanak az arcomon, le a számon, és az államról le az ölembe. Mintha az összes lelkesítő beszéd, amit magamba mormoltam, hirtelen semmissé vált volna. Ez nem egy olyan dolog ami csak úgy elmúlik, vagy feledésbe merül. Idővel talán igen, de még nem. Letöröltem a könnyeimet, és pont a kezembe vettem a Perrietől kapott mackót, mikor barátnőm betoppant.

-Hogy vagy Jasy?-ült le mellém, a fülem mögé simított egy szemembe lógó hajtincset.

-Egy fokkal jobban.-válaszoltam kurtán, majd megvontam a vállam.

-Elhoztam az összes cuccod. Lenn vannak a kocsiban.

-Otthon volt?-nem kellett egyebet mondanom, ő is, és én is tudtuk, hogy kiről van szó. Megrázta a fejét. -Talán jobb is, hogy nem. Még a végén nem bírtam volna türtőzteti magam, és bemosok neki egyet.

-Kíváncsi vagyok, milyen lesz a légkör apáéknál.-szóltam elgondolkozva.

-Tényleg, mikor mész?

-Az orvos állítólag már felhívta, hogy jöhet értem.-válaszoltam, és elraktam a maradék cuccomat is a táskámba.

-Felhívom. Majd én elviszlek.-mondta, és kiment a szobából, hogy beszéljen az apámmal. Úgy negyed órával később már Perrie kocsijában ültünk, és a rádiót hallgattuk. Nem szóltunk egy szót sem. Kifelé bámultam az ablakon, és figyeltem, ahogy a fák elsuhannak mellettünk. Bármerre néztem, mindig felfedeztem dolgokat, amik valamilyen módon Niallra emlékeztettek. Egy nyugodt lakóparkhoz értünk, legnagyobb örömömre jó messze a fiúk városrészétől, de viszonylag közel Perriehez. Barátnőm még egyszer ellenőrizte a címet, majd megállt egy szép mályva színű ház előtt. Láttam, ahogy valaki elhúzza a függönyt, majd néhány másodpercen belül, egy körülbelül 30-as éveiben járó mosolygós nő jelent meg az ajtóban. Kiszálltunk az autóból, majd a holmimat felkapva odamentünk hozzá.

-Szervusz. Úgy örülök, hogy végre megismerhetlek.-adott két puszit az arcomra, majd Perriet is köszöntötte. Igazán barátságos nőnek tűnt.

-Én is nagyon örülök.-mosolyogtam rá, majd bementünk a házba. A berendezése nagyon modern, és ízléses volt. Felmentünk az emeletre, majd Tess megállt egy fehér ajtó előtt, amin a Jasmine név állt díszes betűkkel. Benyitottam az ajtón, és elállt a lélegzetem.

 Nagyrészt minden halvány rózsaszín volt, ami nagyon tetszett. A szoba közepén egy francia ágy állt. Beljebb mentem, és megláttam a fal mellett, egy gyönyörű, fényes fehér zongorát.

-Tess, ez csodálatos! Köszönöm szépen.-öleltem meg, ő pedig boldogan mosolygott, látva, hogy mennyire tetszik az alkotása. Leraktuk a bőröndjeimet a szekrény elé, majd Perrienek próbálni, Tessnek pedig főzni kellett mennie. Egyesével kipakoltam a ruháimat, majd lefutottam a konyhába. Tess sürgött forgott. Egyszer a szakácskönyvet nézte, majd a serpenyőben kevergetett valamit, majd egy másodperccel később már a sütőben sülő süteményt nézte.

-Tess, mit segítsek?-kérdeztem a hajamat felkötve.

-Ne butáskodj! Te vendég vagy.-kezdte, de amint meglátta elszánt arcomat, így folytatta: -Esetleg meghámozhatnád a krumplit.

Nekiláttunk a munkához, és közben nagyon jól elbeszélgettünk. Az idő gyorsan telt, és lassan elkészült az ebéd.

-Ha gondolod, menj fel átöltözni, nem sokára megjön David és Quinn.-szólt Tess, én pedig mint egy szófogadó jó kislány felszaladtam a szobába, és beálltam a ruhás szekrény elé, kiválasztottam a ruhámat, és felöltöztem.

Épp az okkersárga kardigánomat kerestem, mikor a kezembe akadt a ruha, amit az első randinkon viseltem. A csodálatos vacsora, a gyönyörű kilátás, a romantika és a felejthetetlen első csók. Leültem a zongora elé, és könnyeimet visszafojtva énekelni kezdtem az egyik kedvenc dalomat, aminek a szövege tökéletesen illett az érzéseimhez. Az élet iróniája.

http://www.youtube.com/watch?v=robmqRC-SmU

Leütöttem az utolsó hangokat, és összeroskadva ültem a széken. Halk lépteket hallottam, majd megláttam az ajtóban Quinn félénk, aggódó arcát.

~15..♥

-Jázmin! Jázmin, csillagom mondj valamit!-hallottam egy hangot de nem jutott el a tudatomig. Szörnyű fájdalmat éreztem a mellkasomban, ami lassan az egész testemre kiterjedt. Majd hirtelen minden az eszembe jutott. Hiszen én lezuhantam egy hídról. Hogyan lehetek még életben? Próbálkoztam, hogy kinyissam a szemeimet, de sehogy sem sikerült. Csupán halk nyögéseket adtam ki. Ezzel próbáltam tudatni az ott lévő aggódó személlyel, hogy életben vagyok. Még hallottam a mentő szirénáját, majd minden újra elsötétült.

Bíp, bíp, bíp. A kórházi gépek monoton csipogása irritálóan hatott rám. Sikerült kinyitnom a szemeimet, és a kezemet is fel tudtam emelni, de amint megpróbáltam felülni, a fájdalomtól rögtön visszaestem. Egy nővér futott be a szobámba.

-Kisasszony, kérem maradjon fekve. Önnek most nem szabad mozognia.-hordott le, majd távozott a szobából, és pár perccel később egy hosszú fehér köpenyes, 50 körüli szakállas orvos váltotta fel.

-Hogy érzi magát?-kérdezte barátságosan.

-Nem túl jól.-próbáltam válaszolni, de a torkom teljesen ki volt száradva, így csak krákogni tudtam. Az orvos felém nyújtott egy pohár vizet, majd újból válaszoltam.-Nem jól. Milyen sérüléseim vannak, Doktor Úr?

-Úgy látjuk semmi komoly, viszont elég nagy sebességgel csapódott a vízbe. Valószínűleg ezért szúr a mellkasa. Ez pár napon belül elmúlik. Remélem tudja, hogy hatalmas szerencséje volt. Ha az apja nem húzza ki magát, akkor most nem beszélgetnénk.

-Az apám?-szemeim kiguvadtak, és talán még a szám is tátva maradt. -Hogy került oda?

-Látta Önt lezuhanni, kölcsön kért egy csónakot és kihúzta magát. -mondta a doki.-Az óta a folyosón szobrozik, szeretne bejönni, de amíg nem ébredt fel, nem engedtük neki. Vigyázzon a hirtelen mozdulatokkal.-szólt majd kilépett az ajtón, ahol rögtön megjelent az apám. Láttam rajta, hogy nagyon megviselte az ügy.

-Jázmin.-ült le az ágyam szélére, és apró kezemet az övébe fogtam.

-Köszönöm apa.-néhány könnycsepp gördült ki a szememből. Ez az ember beugrott értem a Temzébe, és kimentett onnan. Nem érdekeltek a régi stiklijei. Új életet kezdtem, és ebbe belefér egy új esély is.-Szeretném ha rendeződne a viszonyunk.

-Én is kincsem. De áruld el, ki volt az a lány veled?-nézett rám fürkésző tekintettel. Egy másodperc töredéke alatt villantak fel az elmémben a látott képek. Ahogy Niall és az a lány csókolóznak. Keservesen zokogni kezdtem. A fejemet apa ölébe hajtottam, aki óvatosan simogatta a hajamat, miközben a fülembe súgott.

-Minden rendbe jön. Ígérem. Nálam bármeddig maradhatsz.

Eltartott egy ideig mire sikerült megnyugodnom.

-Felhívom Tess-t, hogy mire haza jöhetsz rendezze be neked a szobát.-mosolygott rám, én pedig viszonoztam a gesztust.

-Tess? Igen. Még mindig a kórházban. Igen már felébredt, jól van.-hallottam ahogy apa válaszolgat a telefonba.-Szeretném ha hozzánk költözne. Be tudnád neki rendezni a vendégszobát. Rendben. Köszi. Én is. Szia.

-Örül, hogy nálunk fogsz lakni. Ahogy őt ismerem holnapra kész lesz a szoba.-nevette el magát.

-Apa, van másik gyereked?-kérdeztem érdeklődve. Mindig is szerettem volna egy kis tesót, de nem volt rá lehetőség.

-Van egy hét éves kislányom, Quinn. Várj, mutatok róla képet.-elővette a pénztárcáját, és mutatott egy fekete fehér fotót róla.

-Nagyon aranyos.-mosolyogtam a képet nézegetve. -Hasonlít rád.

-Igen, azt mondják a szeme az enyém. Rólad is mindenki ezt mondta.

-Igen.-válaszoltam, majd odabújtam hozzá.

-Édesanyád hogy hogy nincs veled?

-Összevesztünk. Hagytam egy levelet, és eljöttem otthonról. Az óta nem beszéltünk.

-Holnap felhívom, hogy tudja velem vagy. Rendben?-nézett rám.

-Rendben.-forgattam meg szemeimet, majd jobban körülnéztem a szobában, hiszen eddig még nem volt rá alkalmam. Makulátlanul fehér, és teljesen üres.

-Apa, felhívhatnám az egyik barátnőmet?-kérdeztem tőle, mivel az én telefonom elázott. Oda adta a mobilját, én pedig beírtam Perrie számát. Azt mondta azonnal indul.

-Szivem, nekem most el kell mennem Quinn-ért az iskolába. Szeretnéd, hogy utána behozzam, vagy majd ha haza jössz találkoztok?

-Ahogy ő szeretné.-válaszoltam neki.

-Oké. Nem biztos, hogy ma már be tudok jönni, de azért megpróbálok. Szia kincsem.-nyomott egy puszit az arcomra.

-Szia.-szóltam majd kiment az ajtóm.

Tíz perc tétlen falbámulás után valaki kopogtatott az ajtómon, majd egy kéz jelent meg, kezében egy plüssmacival.

-Itt találom Jasy hercegnőt?-kérdezte brummogó hangon a titokzatos látogatóm, mire kuncogni kezdtem.

-Gyere be Perrie.- szóltam, mire ő vigyázva a hatalmas lufihalomra, amit hozott beljebb lépett. Az én dilis barátnőm elővett két tábla csokit, majd leült az ágyam mellett lévő székre.

-Mesélj el mindent a legelejéről. A telefonba nem sok mindent tudtam meg.-nézett rám aggodalmas arccal, én pedig elmeséltem neki a történteket az elejétől a végéig.

-Azt hiszem tudom ki volt az a lány.-gondolkodott el Perrie, mikor végeztem.

-Ki?

-Cassandra. Niall exe.-mondta fejét rázva. Bólintottam, hogy megértettem, de nem akartam semmit sem hozzá fűzni. Niallnak ő kell. Én meg mehetek a süllyesztőbe. Hát ahogy akarja. Idővel majd túl lépek rajta. Addig is írok egy halom szomorú szerelmes dalt a lányoknak. Az talán segít.

-Nem akarok találkozni Niallal. Apánál fogok lakni.

-Majd én elhozom a cuccaid.-mosolygott rám biztatóan, és megszorította a kezem.

-Köszönöm. -mondtam, majd kibontottuk az egyik tábla csokit. Kicsit nehezemre esett lenyelni, de ki nem hagytam volna az élvezetet amit a csoki tud okozni. Elbeszélgettünk még egyéb dolgokról. Éreztem Perrien, hogy próbálja minél jobban elkerülni a Niallos témát, hogy ne okozzon vele fájdalmat. Ennek ellenére csak is ez járt a fejemben. Kezdett későre járni az idő, így Perrienek muszáj volt mennie. Megígérte, hogy holnap behozza a cuccaimat, és amennyi időt csak tud, itt lesz velem, hogy ne unatkozzak, valamint szerette volna megismerni apát is. Újból egyedül maradtam. Tíz óra körül még bejött egyszer az orvos, hogy megnézze, rendben vagyok-e, majd magamra hagytak, én pedig álomba szenderültem.

~14..♥

Helóó. Hát itt lenne az új rész. Próbáltam izgire írni, remélem sikerült, ha tetszik kommenteljetek, iratkozzatok fel. Előre is köszönöm.Sok sok puszi:* jó olvasást!

-Megint a rémálom, ugye?-kérdezte Niall a hátamat simogatva, mire bólintottam egyet.

Tényleg nem értettem, hogy mi ez az egész. Nekem nem szoktak rémálmaim lenni. Utoljára akkor volt hasonló, mikor 10 évesen a barátnőim unszolására először néztem horrort. Az óta semmi.

-Feküdj csak vissza. Én lemegyek, úgy sem tudnék már aludni.-mondtam Niallnak, és átmentem az én hálószobámba. 7 óra volt. Legalább nem az éjjel közepén kellett felriadnom. Lezuhanyoztam, és köntösben lementem magamnak reggelit készíteni. A ház teljesen csendes volt, csupán egy-két szobából hallatszott ki a fiúk egyenletes szuszogása. Egy teásbögrével a kezemben kiléptem az udvarra, és leültem egy napozóágyra. A fűről még nem tűnt el a harmat, és egy kicsit hűvös is volt. Hátra dőltem, és hagytam, hogy a lágy napsugarak az arcomat cirógassák. Nem messze tőlem volt egy doboz színes kréta. Biztos Lux hagyta itt. Kivettem egy pirosat, és rajzoltam az aszfaltra egy szívet. Elég nyomi szív lett. Inkább hasonlított egy vörös bolygóra. Egy pillanat...vörös bolygó. Ez jó. Gyorsan befutottam a szobámba, és egy toll és füzet társaságában az ágyra vetettem magam. A szavak csak úgy áramlottak az elmémből, amiket rögtön papírra vetettem. Nem tudtam, hogy tetszeni fog-e a lányoknak, de ha nem próbálom meg, sosem derül ki. Bő egy óra alatt megvolt a szöveg, és átmentem a zeneszobába, ahol előző nap Niallnak énekeltem.

Leültem a zongorához, és igyekeztem minél jobb dallamot írni a dalhoz.

-Perrie?-szóltam a telefonba egy órával később, mikor késznek nyilvánítottam a számot.

-Mondd baby!

-Kész a dal. De nem tudom, hogy tetszeni fog-e.-bátortalanodtam el hirtelen.

-Te aztán nem vagy semmi.-hallottam, hogy mosolyog.-Húsz perc és ott vagyok, aztán bevisszük a stúdióba. Addig szólok a lányoknak.

-Köszönöm. Szia.

-Szia.-leraktam a telefont, és rohantam öltözni. Mivel még mindig hűvös volt, és az ég is beborult, kicsit melegebben öltöztem. Magamhoz kaptam a telefonom és a dalt, majd kimentem a ház elé, hogy Perrienek ne kelljen csengetni, hátha felkelti a fiúkat. Hétalvók. Leültem a bejárat előtti lépcsőre, és amíg vártam a hajammal szórakoztam.

Nem sokkal később megérkezett Perrie és elindultunk a stúdióba.

-Ugye tudod, hogy nagyon izgulok?-mondtam neki felemelve a kezemet, hogy lássa mennyire remegek. Tényleg nagyon ideges voltam. Főleg, hogy a többi lányt még nem annyira ismertem.

-Nem kell Jasy, szuper leszel-nyugtatott Perrie, majd leparkoltunk. Beléptünk a hatalmas forgóajtón, majd a lifttel felmentünk a harmadik emeletre. Az egész folyosót lemezek borították. Hihetetlenül jól nézett ki. Megláttam egy One Direction CD-t mire önkéntelenül is elmosolyodtam. Beléptünk egy ajtón, a három lány pedig már ott terpeszkedett a fotelokon.

Mikor észre vettek minket, rögtön felpattantak, és mindkettőnket három puszival fogadtak.

-Jasy, Ő itt Greg Roux. Greg, Ő Jasmine.-mutatott be Jade egy fiatal srácnak, aki valószínűleg a hangtechnikával foglalkozott.

Kezet fogtunk, majd odaléptem a lányok elé.

-Na szóval, ez egy kicsit szerelmes szám, eredetileg zongorával írtam, de Greg légyszi közben spékeld majd fel valamivel.-fordultam oda végül az említett személyhez, mire ő bólintott. Kiosztottam a kottákat és a szöveget majd leültem a zongora elé.

-Akkor kezdhetjük?-kérdeztem, mire mindenki igennel válaszolt.

Nekiálltam zongorázni, a lányok és Greg pedig beléptek.

-Jasy, ez nagyon jó.-dicsért meg Leigh-Anne a szám végén.

-Akkor ez azt jelenti, hoogy?-kérdeztem a számba harapva. Reméltem, hogy azt mondják amit hallani szerettem volna.

-Hogy fel vagy véve!-kiáltotta Jesy, mire én odafutottam hozzájuk, és a nyakukba ugrottam.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm.-ugráltam, mint egy öt éves.

-Gratulálok.-mosolygott rám Greg is.-Na de akkor ugorjunk neki a munkának. Már vannak is tippjeim.-szólt a srác, majd újból nekiálltunk. Mindenki gőzerővel dolgozott, aminek pár órával később meg is lett a gyümölcse.

http://www.youtube.com/watch?v=zF19knMLUY8

Elégedetten huppantunk le a kényelmes bőrfotelekbe.

-Jasy, te vagy a mi emberünk.-szólt Jade, ami nagyon jól esett.

-És még volt képed azt mondani, hogy nem értesz ehhez.-röhögött Perrie.

-Hát nem szoktam dalokat írni. Azt sem értem, hogy ezt hogy sikerült összehoznom.-védtem magam.

-Mindenesetre tényleg elég jó lett.- dicsért meg Greg is.-na de hölgyeim nekem most el kell mennem.

-Ami azt illeti nekem sem ártana. Nem szóltam a fiúknak, hogy eljövök, és Niall már biztos aggódik.-szóltam, majd elköszöntem a lányoktól és haza felé vettem az irányt. Út közben vettem egy perecet egy pékségben, mert a gyomrom majd kilyukadt.

Beléptem az ajtón, de a követező lépést már nem tudtam megtenni. A perec zacskója, amit már galacsinná gyűrtem kiesett a kezemből, én pedig csak egyetlen dologra fókuszáltam. A két személyre, akik a kanapén csókolóztak. Niall és a lány aki miatt hánytattam magam. Belerúgtam a lábam előtt heverő galacsinba, majd hatalmas ajtócsapással elhagytam a házat, és rohanni kezdtem amerre a lábam vitt.

Nem érdekelt a magyarázata. Már ha lett volna neki. Elég egyértelműnek tűnt nekem, hogy ott rám nincs szükség. Csak akkor miért kellett egészen eddig elhitetni velem, hogy szeret. Kihasznált. Én meg mint egy naiv kis fruska bedőltem neki. Könnyeim amiknek próbáltam gátat szabni kitörtek belőlem, és patakokban folytak a szememből. Közben az eső is eleredt, de nem foglalkoztam azzal, hogy esernyőt húzzak. Minek? A legkisebb gondom volt az eső. Csak rohantam előre. Nem érdekeltek a járókelők sem, pedig jó néhányan utánam kiáltottak mikor véletlen nekik mentem.

-Héj, te!-hallottam meg a hátam mögül egy arrogáns női hangot. Felismertem a hang tulajdonosát és hirtelen mérhetetlen dühöt éreztem. Szikrázó szemekkel fordultam felé, és megvető pillantást vetettem rá. Egyre közelebb jött, én pedig minden lépésénél hátra léptem, míg egy korlátnak ütköztem és bekerített.

-Látod, igazam lett. Én mondtam, hogy nem kellesz neki, de te nem hittél nekem.-kezdte szőke haját hátra dobva. Egy műmosolyt villantott, majd folytatta. -Szegény kicsi Jasy azt hitte, hogy a híres Niall Horan belészeret. Hát persze. Hogy is ne.

Nem vágtam a szavába. Nem szóltam semmit, pedig legszívesebben pofon vágtam volna. Próbáltam még hátrébb lépni, de csak a korlát volt mögöttem, így felléptem egy kisebb kiemelkedésére.

-Ne próbálj meg közénk állni, vagy megbánod.-még egy lépéssel közelebb lépett, én pedig nem tudtam mit csinálni, még feljebb a korláton. Hiba volt. Az eső miatt minden vizes volt, én pedig megcsúsztam és átfordultam a korláton. Esélyem sem volt megkapaszkodni. Csak zuhantam lefelé. Pont mint az álmomban...

~13..♥

 Sziasztook!! meghoztam az új részt:) nincs semmi különösebb amit hozzá fűznék. Kommenteljetek, iratkozzatok fel!:) jó olvasást:)

Beléptem az ajtón és halkan levettem a cipőmet. Az egész házban sötét volt, csak a nappaliból szűrődtek ki hangok. Valószínűleg horrort néztek, erre az üvöltésekből és sikításokból következtettem. Beosontam a konyhába, úgy, hogy egyikőjük se lásson meg. Magamhoz vettem egy serpenyőt és egy fakanalat, majd egy olyan pillanatban, amikor épp csend volt, kiugrottam a fiúkhoz, eszeveszettül üvöltve, és a serpenyőt püfölve. Hatalmasat ordítva ugrottak felém. Harry a szívét fogta, Zayn pedig még a kanapéról is leesett, én pedig csak ott álltam az ajtónak dőlve, a hasamat fogva a röhögéstől. Louis és Liam csatlakoztak hozzám, viszont Harry és Zayn még mindig holt sápadt arccal bámultak rám. Niall olyan „az én csajom” nézéssel figyelt, majd odajött hozzám, hogy egy csókkal köszöntsön.

-Gonoszka, ilyet még egyszer ne.-röhögött ő is az előbbi mutatványomon.

-Muszáj volt.-vigyorogtam még mindig, és bocsánatkérő pillantást vetettem Zaynre, aki közben feltápászkodott a földről. Harry még mindig gyanúsan méregetett.

-Na urak, ha nem gond én most elrabolnám Niallt.-mosolyogtam rájuk, majd felmentünk az emeletre. Még hallottuk, amint Harry és Louis kórusban utánunk kiáltják, hogy védekezzünk, de mi ezen csak nevettünk, és bementünk Niall szobájába.

-Na mit csináljunk?-kérdezte Niall sunyi mosollyal.

-Felejtsd csak el.-lomboztam le.-Énekelj valamit. Úgy szeretem a hangod.

-Csak ha te is énekelsz.-mosolygott édesen.

-Niall, nincs jó hangom.

-Nem baj, na gyerünk. -bíztatott, és a kezembe adta a gitárját.

-Csak zongorázni tudok, gitározni nem.-adtam vissza neki a hangszert.

-Van az is, gyere!-fogta meg a kezem, és kezdett maga után húzni. Átmentünk egy másik szobába, ahol több hangszer is volt, többek között egy szép fekete zongora a szoba közepén. Bátortalanul leültem elé majd énekelni kezdtem az egyik kedvenc One Republic számomat.

http://www.youtube.com/watch?v=pgHJkaT-qak&list=RD027se7WbWdRxg
Teljesen beleéltem magam, talán még hamis hang sem volt. Nem mertem Niallra nézni, féltem a véleményétől. Csak a szám végén emeltem rá a tekintetemet. Egy pár másodpercig még csendben figyelt, majd felemelte a kezeit és tapsolni kezdett. Hihetetlenül jól esett ez a gesztus tőle. Odamentem hozzá, és beleültem az ölébe.

-Csodálatos vagy.-jelentette ki, mire én meglepetten néztem rá.

-Tetszett?-kérdeztem félénken.

-Gyönyörű hangod van. Hidd csak el.-mosolygott bátorítóan.

-Perrie munkát ajánlott nekem. Ha minden jól megy dalokat fogok írni nekik.-szóltam boldogan.

-Nem is mondtad, hogy dalokat írsz.

-Nekem is lehetnek titkaim.-kacsintottam rá, majd visszamentünk a szobájába és lehuppantunk az ágyára.

-Annyira boldog vagyok veled.-szólalt meg Niall. Sokat jelentett nekem a mondata. Azt hiszem valóban szerelmes voltam. Minden egyes mozdulata, cselekvése elbűvölt, akárhányszor a szemeibe néztem, azok a hatalmukba kerítettek, és minden apró hibájával együtt szerettem. Teljes szívemből.-Szeretlek.

-Én is szeretlek.-mondtam. Lágyan megcsókoltam míg ő hátradöntött az ágyon, és felém hajolt.

A szobát sötétség borította, épp csak a telihold adott egy kevés fényt.

Niall a nyakamat kezdte csókolni, mire a számon kicsúszott egy halk nyögés.

-Nem akarsz ma itt aludni?-kérdezte csillogó szemekkel, már amit ki lehetett venni belőle.

-De. De szigorúan csak aludni.-mosolyogtam rá.-Na akkor elmegyek zuhanyozni, és jövök is vissza.-azzal kiléptem az ajtón és elmentem zuhanyozni.

Lemostam a sminkemet majd beálltam a kellemesen forró víz alá, és gyorsan megmosakodtam. A hajam alja vizes lett, és hullámosan omlott a vállamra. Felvettem egy szürke pamut rövidnadrágot, és egy fekete topot, majd visszaballagtam Niallhoz. Az ágyán feküdt és laptopozott. Mikor hallotta, hogy beléptem a szobába felnézett és mosolyogva végig mért. Bebújtam mellé az ágyba és befészkeltem magam az ölébe. Lerakta a gépét, lekapcsolta a lámpát és betakart mindkettőnket.

-Jövő héten megint lesznek koncertjeink.-szólt halkan.

-Nem baj. Elmehetek majd?-kérdeztem tőle, és a fejemet a vállára hajtottam.

-Természetesen. Örülök, hogy már nem félsz a rajongóktól. Tudtam, hogy meg fognak szeretni.-mondta majd egy puszit nyomott a homlokomra. -Na de aludjunk is valamit.

-Jó éjt Niall.

-Jó éjt Jasy.

Egy ideig még hagytam, hogy a gondolataim kalandozzanak, majd elnyomott az álom.

Újból a lány. A rohanás. A híd. És végül a zuhanás.

Megint a sikításomra ébredtem.

~12..♥

Halihó:) Ismét rövidke rész lett, de szerintem már megszoktátok, hogy másra nem vagyok képes:S:D
Az utóbbi időben nem nagyon kaptam annyi kommentet mint az előtt, amiért kicsit szomorú lettem. Bár valószínűleg az én hibám, hiszen nem voltak túl érdekes részek, de azért szeretnék kérni minden kedves olvasót, ha már benéz hagyjon valami nyomot is:) nagyon nagyon köszönöm, és jó olvasását:))♥

-Ó, hát itt vagy?-hallottam meg Niall hangját a hátam mögül, majd leült mellém. A tetőn voltunk. Úgy negyed órával az előtt másztam ki az ablakon és mentem ki oda. Nem gondolkoztam semmin, csak bámultam a csillagokat. Mintha ezernyi kis apró lámpa világította volna be az égboltot. Vágytam egy kis egyedüllétre, de nem bántam, hogy ő is csatlakozott hozzám. Nem törte meg a csendet, csak felváltva figyelt engem, és az eget. Hirtelen megcsapott a hűvös éjszakai szellő, és megborzongtam.

-Szerintem menjünk be. Kezd hűvös lenni.-szólt Niall, és lesegített, hogy vissza tudjunk mászni az ablakon. Lementünk a konyhába, és beraktam a mikróba egy pohár tejet, mivel az mindig segít az elalvásban. Míg melegedett felültem a pultra, Niall pedig elém állt.

-Van valami terved holnapra?-kérdezte egy puszit nyomva az arcomra.

-Perrievel nézelődünk.

-Hiányolni foglak.-adott még egy puszit, most a szám sarkára.

-Pedig muszáj lesz kibírnod.-mosolyogtam cinkosan.

-Talán.-adott végül egy csókot a számra.

-Emberek, menjetek szobára.-röhögött Louis, aki épp azt a pillanatot választotta arra, hogy répát vegyen magához.

Leugrottam előbbi helyemről majd kivettem a forró tejet a mikróból. Szinte égette a kezem, majdnem le is ejtettem.

-Jó éjt. -adtam még egy csókot Niallnak, majd eltűntem a szobámban.

Átöltöztem pizsamába, és az ágyra fekve olvasni kezdtem, miközben a forró tejet szürcsölgettem. Lassan a szemeimet mázsásnak éreztem. Leoltottam a lámpát és hagytam hogy a fáradtság a hatalmába kerítsen. Álmomban csöpögött az eső. Egy lányt láttam, futott. Vagy mintha inkább menekült volna. Háttal volt, ezért nem láttam az arcát. Elért egy hídhoz, és megkapaszkodott a korlátban,de elvesztette az egyensúlyát, és átlendült rajta, majd lezuhant.

A sikításomra ébredtem. Felültem az ágyban és azonnal felkapcsoltam a lámpámat. Egész testemet veríték borította, és még mindig rázkódtam a látottaktól.

-Jasy! Mi történt?-rontott be Niall a szobámba, és leült az ágyam szélére.

-Rémálom.-mondtam halkan.

-Minden rendben. Csak egy álom.-ölelt magához és simogatta a hátamat.-Csak egy álom. Bújj beljebb. Itt maradok veled.

Bekúsztam a fal mellé, Niall pedig lekapcsolta az éjjeli szekrényen lévő lámpát, majd körbe ölelt. Pont mint két kifli. Még hallottam megnyugtató szuszogását a nyakamba, majd újra elnyomott az álom.

*

A nap sugarai besütöttek az ablakon, ezzel véget vetve békés szunyókálásomnak. Óvatosan kimásztam az ágyból, úgy, hogy Niallt ne keltsem fel. Felkaptam néhány ruhát, és lábujjhegyen beosontam a fürdőszobába. Hideg vízzel megmostam az arcomat, hogy teljesen felfrissüljek, közben a rémálmomra gondoltam, Érdekes, mivel soha nem szoktam álmodni semmit. Nem törtem ezen tovább a fejem, gyorsan átöltöztem és lementem reggelizni. Tíz percem volt Perrie érkezéséig, addig megettem a csokis müzlimet.

-Hello Jasy baby.-ugrott a nyakamba mikor belépett az ajtón.-Indulhatunk?

-Készen állok.-mondtam szórakozottan, majd egymásba karolva elindultunk London utcáin. Nagyon örültem, hogy egy ilyen jó barátnőt találtam mint Perrie. Volt egy kis bűntudatom Niki miatt, de a helyzet nem tette lehetővé, hogy találkozzunk, ugyanakkor szükségem volt egy személyre aki közel áll hozzám és a segítségemre lehet abban, amit egyedül nem vagyok képes megoldani.

-Kéne keresnem munkát. Szánalmasnak érzem, hogy állandóan rajtatok élősködöm.-vetettem fel a témát egy parkban sétálgatva. Egy szökőkút mellett mentünk el, majd leültünk egy padra.

-Mi az amiben jó vagy? Úgy értem milyen területen tudnád elképzelni magad?-kérdezte Perrie.

-Nem tudom. Nem hinném, hogy van olyan dolog amiben kiemelkedőbb lennék másoknál.-gondolkodtam el. Valóban sok mindenhez értettem. Ha a tánc, a rajz meg a zenélés ilyen dolognak számít, de ez egyik sem olyan volt, amiből meg tudtam volna élni.

-Niall említette, hogy énekelsz. Dalokat is szoktál írni?

-Néha. De nem túl nagy szám.-szóltam bizonytalanul.

-Na itt egy ajánlat. Írj egy dalt a Little mix-nek. Ha jó, felveszünk, ha meg mégsem jönne be segítek keresni mást. Mit szólsz?-nézett rám kérdőn Perrie. Átgondoltam az ötletét, majd döntöttem:

-Legyen. Ígérem nem okozok csalódást.-szorítottam magamhoz. Perrie felajánlotta, hogy bemutat a többi lánynak, ha már lehet, hogy velük fogok dolgozni. Épp olyan aranyosak és őrültek voltak, mint Perrie.

Megegyeztünk, hogy nem siettetnek az írással, majd ha készen lesz beviszem nekik, és akkor eldől, hogy hogyan tovább. A délután hátralévő részét velük együtt töltöttem, majd mikor már kezdett szürkülni az ég elköszöntem, és elindultam vissza Niallhoz.