~11..♥

Heeeloo:)  Először is szeretnék gratulálni Gregnek az esküvőjükhöz és a kisbabához.:)))
Sajnos megint elég sokat kellett várni az új részre, ezért bocsánatot kérek:)
Ma megnéztem három Glee epizódot, szóval ez most elég optimista rész lett:D Továbbra is várom a feliratkozókat és a komikat:). Nagyon jól esnek ezek:)♥ Jó olvasást:)
ui: Boldog nyulaat:))

-Jázmin? Hogy kerülsz ide? -hallottam meg egy férfi hangját a hátam mögül, mire megfagyott a vér az ereimben. Csiga lassúsággal, tátott szájjal fordultam meg, még mindig a sokk hatása alatt.

-Apa?

-Mit keresel itt?-kérdeztem komor arccal. Közelebb jött, de én tartottam a távolságot. Semmivel sem volt jobb mint anya.

-Itt dolgozom. Háttérmunkás vagyok a showban. De te hogy kerülsz Londonba?

-Most itt élek.-válaszoltam röviden, és legszívesebben otthagytam volna.

-Ideköltöztetek?-láthatóan meglepődött. Hát ha még tudta volna a részleteket.

-Nem. Csak én. Anya otthon van. Vagy épp megint üzleti úton. Vagy fogalmam sincs. És tudod mit? Nem is érdekel. Mindketten megkeserítettétek az életemet. De most boldog vagyok. Most is vannak akik bántanak, de sokan szeretnek. Tőlük megkapom azt a szeretetet amit mindig hiányoltam a családunkból.-buktak ki belőlem a szavaim. Végre szembesíthettem őt az érzéseimmel.

-Szeretném jóvá tenni amit elrontottam. Megváltoztam, teljesen más ember vagyok.-hát persze. A tipikus duma. Nem voltam kíváncsi a mentegetőzéseire, se rá.

-Mennem kell. Felejtsd el, hogy összefutottunk. Én is azt fogom.-azzal elmentem a közeléből. A műsor még folyt, de már nem Niallról és rólam volt szó. Egy kicsit szédültem, a szám teljesen kiszáradt, és féltem, ha nem megyek azonnal friss levegőre ott helyben összeesek. Futva mentem egy kijárathoz, majd kiérve nagyokat szippantottam a levegőből. Megtöltötte a tüdőmet, és máris kezdtem jobban érezni magamat. Volt ott néhány gerenda, amik valószínűleg az építkezés után maradtak ott. Leültem az egyikre, és az arcomat a tenyerembe temettem. Túl furcsa is lett volna, ha minden rendben megy. Még is mit gondoltam? Hogy majd eljövök Londonba, minden szép és jó lesz, mindenki szeretni fog? Hát az élet nem ilyen. Nekem pedig már rég meg kellett volna tanulnom nem álomvilágban élni. Eddig csak egy embertől hallgattam a folytonos szidásokat, most meg rögtön több tucat ember döngöl a földbe. De erős leszek. Nem engedhetem meg magamnak, hogy még egyszer olyan mélyre süllyedjek. Ki fogok állni magamért. És ha bele pusztulok is, akkor is boldog leszek. Ez lesz az új életcélom. Teljesen meg fogok változni.

Felálltam, és visszamentem az épületbe. A fiúk aláírásokat osztogattak, és fényképeket csináltak. Niall arcán egy kis aggodalmat láttam, de mikor találkozik az arcáról rögtön megnyugodott. Egy olyan „minden rendben?” nézéssel figyelt, én pedig magabiztosan bólintottam, majd odamentem mellé. Átkarolta a derekamat, én pedig nyomtam egy puszit az arcára. Bizony, az új Jázmin nem fél kimutatni az érzéseit. A tömeg lélegzet visszafojtva nézte a kis jelenetet. Ami a legjobban megdöbbentett, az ez után következett. Egy lány elkezdett tapsolni, majd többen is követték. Nem sokan, de épp elegen ahhoz, hogy boldoggá tegyenek. Néhány lány lenézően tekintett rájuk. Észrevettem őt is. A lányt akivel a mosdóban találkoztam. A szemei villámokat szórtak rám. Hátat fordított és elment. Nem érdekelt. Rámosolyogtam Niallra, ő pedig boldogan viszonozta.

-Kint megvárlak titeket.-súgtam a fülébe, majd átverekedtem magam a tömegen. A főbejáraton mentem ki. Nem volt értelme bujkálnom. Elindultam a járdán. Nem tudtam merre megyek, csak hajtott a lábam. Találtam egy játszóteret. Nem volt nagy szám, épp csak egy hinta, egy csúszda és egy homokozó volt ott. Beleültem a hintába, és elkezdtem hajtani.

Élveztem ahogy a szél belekap a hajamba, és hogy a föld fölött lebegek. Nem csak a hinta, hanem a boldogság miatt is. Nem járt arra senki, teljesen egyedül voltam. Én és az álomvilágom. Igen, az álomvilágom. Ugyanis mindenkinek szüksége van egy álomvilágra. Épp csak tudni kell, hol kell elválasztani a valóságtól. Tetszett az új énem, és az új életfelfogásom. Az új környezet jó hatással volt rám. Énekelni kezdtem a Forever youngot. A hangom velem együtt szállt a széllel. Csukott szemmel élveztem a dalt, míg feltűnt, hogy valaki néz engem.

Niall állt előttem. Nekitámaszkodott a csúszdának és úgy nézett rám. Láttam rajta, hogy büszke rám, és én is az voltam. Kiszálltam a hintából, és a nyakába ugrottam.

-El sem tudod képzelni mennyire boldoggá tettél.-nézett a szemebe, majd egy lágy csókot hagyott az ajkaimon.- Jasy, lennél a barátnőm?

-Örömmel-dörzsi szivaccsal sem tudták volna levakarni a fülig érő mosolyomat az arcomról.

Összekulcsoltuk a kezünket, és úgy sétáltunk hazáig. Elmondtam neki az új világszemléletemet, és nagyon örült neki. Ő mesélt a műsorról, és a rajongókról.

Beléptünk a házba, de nem találtunk senkit, majd meghallottuk a kiabálásokat. Kifutottunk az udvarra, ahol a négy srác a medencébe ugrált.

-Óó a kis szerelmes pár!-szólt Louis mikor észre vett minket. Összenézett a többiekkel, majd mind a négyen elindultak felénk. Próbáltan Niallba kapaszkodni, de Loui felkapott, és egyenesen a medencébe ugrott velem. Zayn, Liam és Harry eközben Niallt vette kezelésbe. Megfogták kezét,lábát, bedobták a vízbe, majd ők is utánunk ugrottak. Kezdetét vette egy hatalmas „nyomjuk le a másikat a víz alá” harc, amiben engem sem kíméltek. Úgy másfél óra után, mire mindenkinek tele ment az orra a klóros vízzel, megegyeztünk egy holtversenyes győzelemben, majd lassan mindenki szétszéledt. Liam Daniellet hívta fel, Zayn fázott, Harrynek randija volt, Louis pedig Eleanorral találkozott, így csak mi maradtunk.

Úszkáltunk, beszélgettünk és élveztük egymás társaságát. Ott voltunk egymásnak és csak ez számított. Tehát ilyen lenne a szerelem?!..

~10..♥

Sziasztook! Sajnálom, hogy ennyit kellett várni az új részre, de a hétvégén táncversenyem volt, és minden erőm elhagyott. A mostani rész nem lett túl érdekes, de azért remélem néhányatoknak elnyeri a tetszését. Várom a komikat és feliratkozókat. Köszönöm szépen azoknak akik eddig is velem voltak, nagyon sokat segítetek. 

Jó olvasást. love u♥

Reggel korán felébredtem. Éjjel alig egy-két órát voltam képes aludni. Akárhányszor visszagondoltam az előző napi estére, a randira, a vacsorára, a csókra, beleborzongtam. Még mindig éreztem a pillangókat a hasamban ha visszagondoltam Niall ajkainak puhaságára és érzékiességére.

A lépcső tetején jártam mikor meghallottam az egyre hangosodó csengőhangomat. Eszeveszett sebességgel rohantam vissza a szobámba, nehogy felkeltsek valakit.

-Halo?-lihegtem a telefonba.

-Te normális vagy, ember? Tudod te hogy izgultam?-hallottam meg Niki felháborodott hangját a vonal másik feléről, majd hirtelen átváltott a megszokott stílusába.- Na aztán mesélj! Milyen London? Mi van a kis szőke hercegeddel?

-Megvolt az első randink, és..-kezdtem volna, de közbe vágott.

-Ne is mondd, még nem akarok keresztanya lenni.

-Niki! Nem vagyok terhes. Egy csók volt. Semmi több.-nevettem barátnőm feltételezésén. Nem is ő lett volna.

-Na jól van. Akkor csak ügyesen kis galambocskáim. Nekem most le kell tennem, de a napokban újra hívlak. Imádlak. Szia.

Még elköszönni se volt időm, máris hallottam a monoton búgást, ami azt jelezte, hogy máris lecsapta a telefont. Kicsit hosszabb beszélgetésre számítottam, de már hozzászokhattam volna, hogy ő mindig mindenhova rohant.

Újra elindultam a konyhába, de ezúttal sem jutottam sokáig.

-Ugye nem én keltettelek fel?-kérdeztem félősen

-Nem. Mr. Tommo-nak sürgősen répára van szüksége, különben Kevin megharagszik és keres magának egy csinos galamb csajszit.-mondta az előttem álló Louis teljes komolysággal, mintha éppen egy bonyolult kémiai reakciót magyarázott volna, azzal a két kezét széttárva, repülőt utánozva lerohant a lépcsőn.

Kinevettem, majd én is a konyha felé vettem az irányt. Öntöttem egy tálba müzlit meg tejet, és leültem Louis mellé az asztalhoz.

-Hogy haladtok Niallal?-kérdezte immár úgy mint egy normális emberi lény.

Nem válaszoltam csak mosolyogtam.

-Jó, jó. A részletekre nem vagyok kíváncsi.-vigyorodott el.

-Mi? Ma mindenki ilyen perverz? Az előbb beszéltem a barátnőmmel, aki kioktatott, hogy okosan, mert még nem akar keresztanya lenni. Még csak pár hete ismerjük egymást.

-Oké. De ha mégis lesz valami, én leszek a keresztapa.-kacsintott, majd otthagyott engem a reggelimmel és a gondolataimmal. Bekapcsoltam a TV-t. Egy zene csatornán már mentek a sztárhírek. Nem lepett meg, hogy én is szerepeltem benne.

-Az elmúlt napokban a One Direction egyik tagja, Niall Horan sokat mutatkozott egy idegen lánnyal, aki ezzel kivívta a Directionerek utálatát. Értesüléseink szerint a lány magyar származású, és Jasmine-nak hívják. Arról, hogy ki ez a titokzatos lány, és hogy mi van köztük az ír énekessel még nem tudni, minden esetre reméljük, hogy előbb-utóbb őt is megkedvelik, akárcsak Perrie-t, Eleanor-t, és Danielle-t is.-mondta a platinaszőke, ajakfeltöltéses műsorvezető.

Kikapcsoltam a készüléket, és felmentem a szobába átöltözni, majd egy könyvvel a kezemben visszatértem a nappaliba. Bevackoltam magam egy kényelmes bőrfotelba, és elvesztem a könyv által életre kelt álomvilágban.

-Felkelnii!!!-hallottam meg Liam kiabálását nem sokkal később az emeletről.-Egy óra múlva élő adásban leszünk!

-Hova mentek?-kérdeztem a lépcső alján feltűnő Liamet, aki már indulásra készen állt.

-Egy interjút kell adnunk, hogy véget vessünk a veled kapcsolatos találgatásoknak. És neked is jönnöd kell.-szólt, nekem pedig a görcs, amit sikerült elűznöm a gyomromból ismét visszatért. Reszkettem a gondolattól, hogy újból eléjük kell állnom, hogy megint a földbe döngölhessenek.

Lassan mindegyik fiú elkészült, és a fiúk biztonsági őreivel együtt elindultunk egy stúdióba.

Tartottak egy gyors megbeszélést, odaadták nekik a mikrofonjaikat, majd szóltak, hogy tíz másodperc múlva kezdődik a műsor.

Niall gyorsan odafutott hozzám.

-Mit mondjak nekik?-kérdezte kék szemeivel az enyémeket fürkészve.

-Nem tudom. Ahogy gondolod. A te karriered forog kockán.-mondtam zavarodottan, de ugyanakkor nagyon féltem is attól, hogy hogyan dönt. Boldog voltam vele. Anyira mint még soha senkivel, de féltem attól hogy a folyamatos bombázások megronthatják a kapcsolatunkat.

-6 másodperc!

-Figyelj, szerintem jobb ha elmondjuk az igazat, hogy randizgatunk és alakul valami. Így hamarabb megbékélnek. Benne vagy?-kérdezte rám mosolyogva.

-Rendben.

-3 másodperc!

Niall szorosan átölelt és egy puszit nyomott a homlokomra, majd odafutott a többi sráchoz, és már kezdődött is a show.

Először a koncertekről, és az új klipekről kérdezték őket. Mint mindig, akkor is sokat nevettek, de láttam Niallon, hogy épp olyan ideges mint én. A műsorvezető hozzá fordult:

-Niall, mesélnél nekünk Jasmine-ról? Ki ő?

Niall óvatosan oldalra sandított, én pedig bólintottam egyet jelezve, hogy mondja amit megbeszéltünk, ő pedig nekikezdett szépen, óvatosan beadagolni a rajongóknak, hogy én is a képben vagyok.

-Jázmin? Hogy kerülsz ide? -hallottam meg egy férfi hangját a hátam mögül, mire megfagyott a vér az ereimben. Csiga lassúsággal, tátott szájjal fordultam meg, még mindig a sokk hatása alatt.

-Apa?

~9..♥

Heloooo:) Köszönöm a komikat és a feliratkozókat!! Elég rövidke rész lett, de remélem azért tetszeni fog:)
Komizzatok, értékeljetek, és iratkozzatok fel:) Szeretlek titeket:) jó olvasást♥

-Niall!-szóltam utána, mielőtt kiment volna az ajón.-Mit vegyek fel?

Halványan elmosolyodott:-Valami csinosat. Már megbeszéltem Perrievel, hogy elmegy veled vásárolni.

Perrie a színpad mögött várt rám. A vigyor szélesedett az arcán mikor meglátott.

-Na indulhatunk?-kérdezte.

-Menjünk.

Egy kicsi, hátsó kijáraton mentünk ki, ami a dolgozóknak volt fenntartva, így nem kellett újból a directionerek miatt szenvedni. Felraktunk egy napszemüveget, és Perrie jobbnál jobb boltokba vitt engem. Megtaláltuk álmaim ruháját, majd beültünk egy Starbucksba.

-Te tudod hova megyünk, ugye?-kérdeztem Perrie-től.

-Mindent tudok. Niall a kezdetektől fogva tőlem kért segítséget veled kapcsolatban. Sok mindent mesélt rólad, már alig vártam, hogy megismerjelek, és azt kell mondjam, nem csalódtam.

-Kivéve ami a mosdóban történt.-hajtottam le a fejem, és a szívószálammal kezdtem babrálni, mintha az olyan érdekes lenne. Szörnyen szégyelltem magam azért amit tettem, és utólag meg is bántam. Több cikket is olvastam arról, hogy ez mennyire káros az egészségre, de abban a pillanatban mintha az agyam minden egyes információt kizárt volna, és csak arra törekedtem, hogy megfeleljek az utálóknak. Mintha az lehetséges lett volna..

-Jasy, én is átestem mindazon, amin most te. És tudod mit gondolok? Ezek a dolgok nélkül nem lennék az, aki most vagyok. Bármilyen rossz dolgokat is követtem el a múltban, hozzásegítettek ahhoz, amilyenné váltam. Nem vagyok tökéletes. Viszont boldog vagyok. És tudom, hogy te is az leszel, mert Niall egy csodálatos srác, és nagyon fontos vagy neki.

-Köszönöm.-ennyit bírtam kinyögni. Perrie szavai sokat segítettek.

Ahogy múlt az idő az izgalmam is egyre nőtt. Körülbelül két órával a Niallal megbeszéld idő előtt visszamentünk a fiúk házába. Lezuhanyoztam, majd elkezdtük a készülődést. Kilakkoztuk a körmeimet, Perrie begöndörítette a hajamat, majd szépen kisminkelt. Végül felvettem a ruhámat.

Nem volt hivalkodó. Ízléses volt és szolid. Nagyon jó választás volt.

A tükör előtt álltam, Perrie pedig mögöttem gyönyörködött a lányban, aki a tükörből nézett vissza rám. Egy csinos, magabiztos lányt láttam, aki kicsit sem hasonlított arra, aki pár nappal ez előtt voltam. Kaptam még pár jó tanácsot barátnőmtől, majd egy szerencse ölelés után elindultam lefelé az emeletről. Niall elegánsan felöltözve a lépcső alatt várt rám. A cipőm magas sarka miatt csak lassan tudtam haladni.

-Csodaszép vagy. Mondta ámuldozva mikor odaértem hozzá. Elpirulva megköszöntem, majd útnak indultunk.

-Megengeded, hogy bekössem a szemed?-kérdezte Niall a kocsiban. Kicsit meglepett a kérdése, de hát miért is ne? Egy fekete selyem sállal kötött a szemem elé, ügyelve arra, hogy ne húzza meg a hajam. Nem tudtam megítélni, hogy mennyi idő alatt értünk oda, de Niall megfogta a kezem, és kisegített az autóból. Egy lágy szellő hatására kicsit megborzongtam, majd közelebb húzódtam Niallhoz, hogy el ne essek. Felsegített egy lépcsőn, majd miután ő is feljött óvatosan levette a kendőt a fejemről.

Egy kicsi repülőgép fedélzetén álltunk. Mindenütt a fehér szín dominált. Egy nagy ablak mellett egy kis kör alakú asztal volt fehér terítővel, gyertyával és gyönyörű fehér rózsával. Két személy volt ott rajtunk kívül. Egy pincér az asztal mellett, és egy másik férfi a sarokban, aki halkan hegedült.

Ámuldozva Niallra néztem.

-Reméltem, hogy tetszeni fog.-mosolygott édesen a reakcióm láttán, és kihúzta nekem az egyik széket, majd helyet foglalt velem szemben. Intett egyet a pincérnek, aki nem sokkal később visszatért két tál cézársalátával. Hát persze. Említettem neki, hogy ez a kedvencem.

Közben felszálltunk, és London felett repültünk. Nap közben is gyönyörű város volt, de így kivilágítva minden elképzelésemet felül múlta.

-Niall, ez csodálatos. El vagyok bűvölve.-szóltam miután befejeztük a vacsorát. Valóban úgy éreztem. Elbűvölt a figyelmessége és a találékonysága. Soha sem voltam az a túl romantikus típus, de ezzel teljesen levett a lábamról.

-Szabad egy táncra?-nyújtotta felém a karját majd felsegített. Kicsit arrébb sétáltunk az asztaltól, majd kezeit a derekamra rakta, én pedig átkaroltam a nyakát. A zene ütemére lassan lépegetni kezdtünk, közben le sem vettük egymásról a szemünket.

-El sem tudod képzelni mennyire örülök, hogy itt vagy most velem. -szólt édesen.

Nem tudtam, hogy mi következik ez után, de szív alakú ajkai teljesen elvarázsoltak. Nem reméltem, hogy történni fog bármi, de mikor közelebb hajolt, és lecsukódott a szemhéja tudatosul bennem, hogy márpedig fog. A fiú, akiről eddig csak álmodtam, meg akart csókolni. A szánk találkozott egy pillanatra, majd lágyan, gyengéden megcsókolt. A fellegekben éreztem magam. Elváltunk egymástól, és mindketten elmosolyodtunk. Egy kis ideig még összeölelkezve folytattuk a táncolást, majd az ablakhoz álltunk. Niall hátulról átkarolt, én pedig kezemet az övén nyugtattam, míg a kilátásban gyönyörködtünk.

-Köszönöm ezt a csodálatos estét.-mondtam miközben szálltunk le a repülőről.

-Én pedig köszönöm, hogy veled tölthettem el.-szólt csillogó szemekkel, majd összekulcsolta ujjainkat.

~8..♥

Sziasztook!!:) meghoztam az új részt:) Remélem tetszik majd. Várom a komikat, értékeléseket és új feliartkozókat:))
Valamint megint csak szeretnék megkérni mindenkit, hogy segítsen nekem. Jelentkeztem egy versenyre, és ezt kéne lájkolni. Nagy szükségem lenne rá

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=350357485074408&set=a.350357435074413.1073741825.234229590020532&type=3&theater

Előre is nagyon köszönöm:) Jó olvasást:)♥

-Ijesszük meg!

-Ne, olyan cukin alszik.

-Nem érdekel. Ijesszük meg, légyszi.

Résnyire kinyitottam a szemem, épp annyira, hogy a támadóim ne vegyék észre, hogy felébredtem. Az öt fiú ott guggolt az ágyam mellett. Visszatartottam egy nevetést, majd még vártam néhány másodpercet míg tökéletesítettem a fejemben a tervemet. Kipattantak a szemeim, és kiabálva felugrottam az ágyban. Mindegyikőjük hátra esett a döbbenettől, én pedig rájuk néztem egy olyan „na kit akartok ti megijeszteni” nézéssel. Nevetve feltápászkodtak a földről, rám ugrottak és egyszerre kezdtek csikizni. Hihetetlenül csikis voltam, ráadásul valamelyik őrült lefogta a lábam, míg egy másik a talpamnál kínzott. Megragadtam egy díszpárnát, és azzal próbáltam kiiktatni ellenfeleimet, ami bár nagy nehezen, de összejött.

-Szóval minek köszönhetem ezt a kellemes ébresztést?-kérdeztem a csatától kipirosodott arccal.

-Csak szólni akartunk, hogy mennünk kell próbálni, és ha akarsz velünk tarthatnál.-szólt Liam.

-Oké. Máris készülök.-ugrottam ki az ágyból és indultam a bőröndömhöz.

Felkaptam magamra egy egyszerű összeállítást, ami kellően eltakarta a kritikus testrészeimet majd megmosakodtam, sminkeltem. A srácok már a konyhában vártak rám. Leültem az egyik székre, és egy croissant kezdtem majszolgatni. A többiek rengeteget ettek. Niall tányérján 8 szendvicset számoltam. Mázlisták. Ha én ennyit ennék rögtön felszedném a súlyom negyedét, és hetekig bűntudatom lenne.

-Srácok, elkésünk!-szólt Liam apáskodóan, mire mindenki haptákba vágta magát. A kocsi is épp időben jött értünk. Beszálltunk, és meg sem álltunk a következő koncert arénájáig, ahol a próbát tartották. Talán jobb lett volna ha a házban maradok. A rajongók gyűlölködve néztek rám, és elhordtak minden rossznak. Próbáltam kizárni őket, és csak arra koncentrálni, hogy minél előbb beérjünk a épületbe, de nem sikerült. Egy szó visszhangzott a fejemben. Kövér, kövér, kövér. A többi nem érdekelt. Hidegen hagyott ha lekurváztak, le rondáztak és egyéb sértéseket vágtak hozzám, de ez nagyon is szíven ütött. Néhányan akik a közelemben voltak nyújtózkodtak is felém, hogy megtépjenek, de ezt a biztonsági embereknek köszönhetően sikerült elkerülni. Egy örökkévalóságnak tűnt mire beértünk az üvegajtón. Nem akartam panaszkodni, vagy feltűnősködni, ezért nem említettem senkinek mennyire rosszul esett az előző incidens. Próbáltam magamat erősnek mutatni, olyannak amilyen mindig akartam lenni, de sosem voltam.

-Rendben vagy?-kérdezte Niall, majd bátorítás képpen megszorította a kezem.

Egy erőltetett mosoly és egy bólintás volt a válaszom, de láttam hogy nem sikerült meggyőznöm. Valószínűleg más esetben nem hagyta volna ennyiben, de muszáj volt próbálniuk.

Egy folyosón keresztül eljutottunk a színpad mögé. Ott volt egy bőrfotel, ahova letelepedtem míg a fiúk a koreográfiával bajlódtak. A telefonomról felmentem facebookra. Kár volt. Az idővonalam tele volt az utálkozók üzeneteivel. Még halálos fenyegetést is kaptam, ami eléggé megrémített. Kezdett elmosódni a látásom, könnyek szöktek a szemembe. Elindultam, hogy keressek egy mosdót. Egy körülbelül velem egy idős lány igazgatta a már így is túl tökéletes sminkjét a tükörben. Az a tipikus elkényeztetett fajta volt, aki mindent megkap, csak csettintenije kell. Bőrhibái eltűntek a kiló vakolat alatt, viszont az öltözködése nem sokat bízott a képzeletre. Mikor meglátott a tükörben lángoló tekintettel fordult felém.

-Na ide figyelj te kis ribanc,-kezdte nyávogó hangján. Sértő volt a megszólítása, de jobbnak láttam ha inkább csendben maradok.-Szállj le a fiúkról. Főleg Niallról. Mit gondolsz, hogy majd pont egy ilyen magadfajta kis senki kell nekik? Bárkit megkaphatnak, nem fognak leállni veled. Nézz magadra. Undorító vagy, kövér és ronda. Kész csőd.-villantott még egy gúnyos, lenéző mosolyt, majd kitipegett az ajtón.

Abban a pillanatban eltört a mécses. A felgyülemlett stressz egyszerre tört ki belőlem. Leültem a hideg kőpadlóra és hagytam kibuggyanni a könnyeimet.

A lány mondatai jártak a fejemben. Kövér vagy..kövér vagy..kövér vagy. Igaza volt. Mindenkinek igaza volt aki ezt gondolta. Utáltam magamat, ahogy kinéztem. Négykézláb bevonszoltam magam az egyik fülkébe. Elgondolkoztam. A filmekbe mindenki ezt csinálja, akkor én miért ne tehetném. A számhoz emeltem a kezemet, és a mutatóujjamat ledugtam a torkomon. Éreztem az undorítóérzést és öklendezni kezdtem. Szégyelltem magam amiért ezt tettem. Patakokban folyt a könny az arcomon. Hallottam egy ajtócsapódást, de mégis folytattam.

-Te jó ég. Mit művelsz?-egy rózsaszín hajú lány aggódó tekintetével találtam szembe magam.-Gyere, segítek.-azzal felállított, majd a csaphoz húzott és lemosta az arcomat. -Tessék-adott egy mentolos cukorkát.

-Kérlek ne ítélj el.-suttogtam erőtlenül.

-Nem ítéllek el. Pontosan tudom milyen érzés. Régen ugyanezt csináltam én is. De hidd el, minden csak roszabb lesz.-szólt, majd végigsimított a kezemen.-Perrie vagyok.-nyújtott kezet, amit megráztam

-Jasy-szóltam.-Az összes directioner utál. Pedig én nem tettem semmit.

-Sshh.-próbált csitítgatni.-Nem szabad foglalkozni velük. Egy idő után elfogadnak. Túlteszik magukat rajta, és ahogy egyre jobban megismernek meg fognak kedvelni. Hidd el.

Halványan rámosolyogtam. Nem voltam beszédes hangulatomban. Arcomat a tükör felé fordítottam, ami megint csak hiba volt. Szörnyen festettem. A szemem alatt táskák, és az arcomon kígyózó fekete csíkok voltak az elkenődött szempillaspiráltól. Inkább hasonlítottam zombira, mint emberre. Perrie elővett egy kis retikült, és pár perc alatt sikerült rendbe szednie.

-Köszönök mindent.-mondtam neki. Undorodtam magamtól és a tettemtől.-Megtennéd, hogy az előbbit nem említed senkinek?

-Természetes. Na gyere ide.-tárta ki felém a karját és átöleltük egymást. Nehezemre esett visszatartani egy újabb könnyzáport, de végül sikerült megállítanom. Visszamentünk a színpad mögé, és rögtön Niall ugrott elém.

-Téged kerestelek. Már megijedtünk, hogy valami bajod esett.

-Bocsi. Velem volt. Tudod, csajos dumák.-szól Perrie rám kacsintva.

-Beszélhetnénk?-nézett rám Niall. Bólintottam egyet, majd követtem őt egy szobába.-Csak szerettem volna megkérdezni, hogy lenne-e kedved eljönni velem ma este valahová.

-Örömmel.-válaszoltam neki. Pont erre volt szükségem ahhoz, hogy túl legyek a gondjaimon, és kizárjam a külvilágot.-De legyen titok, hogy mit csinálunk, jó?

-Oké. -barátságosan és izgatottan mosolygott, én pedig elvesztem abban a gyönyörű kék szemeiben..

~7..♥

Halihóóó:DDD Itt az úúj rész! Nagyön örülök, hogy tetszett nektek az előző rész. Ez a mostani nem olyan nagy szám. Nem történik benne semmi érdekes. A következő részektől elkezdődik majd bonyolódni a történet. Továbbá beneveztem egy blogversenybe...bár még mindig nem tudom hogy sikerült rávennem magamat, szóval azt szeretném kérni, hogy szavazzatok:$    http://www.facebook.com/photo.php?fbid=350357485074408&set=a.350357435074413.1073741825.234229590020532&type=3&theater

Komizni még mindig ér;) és várom a szavazatokat a bejegyzés alján.♥

Meghitt pillanatunknak a felháborodott rajongók vetettek véget. Elengedtük egymást, és Niall az asztal mögé vezetett, míg ő ott maradt, hogy beszéljen a felbőszült Directionerekkel.

-Ő egy nagyon kedves barátom, akit rég óta nem láttam. Kérlek titeket, ne bántsátok őt.

Ez után Liam vette át a szót:

-Örülünk, hogy itt voltatok ma este. Mi nagyon elfáradtunk, ezért most haza mennénk pihenni. Köszönjük a megértéseteket. Jó éjszakát, és csodálatosak vagytok.- Erre a fiúk felálltak, és integetve búcsút vettek a rajongóiktól. Niall megfogta a kezem, és húzni kezdett egy folyosón, mellettünk a többi fiúval, akik megállás nélkül „húúúú”-ztak. Kicsit szorította a kezem, de inkább féltőnek gondoltam, mint agresszívnek. Elértünk egy ajtóhoz, és beléptünk rajta. Mindenki engem nézett, és mosolygott, amibe eléggé belepirultam.

-Szóval Niall, bemutatnád nekünk a kis barátnődet?-kérdezte Louis. Meglepett, hogy a barátnőjének hívott, de nagyon is jól esett.

-Ő itt Jasmine.-mondta a fiúknak, aztán hozzám fordult.-Ne haragudj, hogy nem a magyar neveden szólítalak, de képtelen vagyok kimondani.

Ezen muszáj volt nevetnem.

-Jázmin.-mondtam nekik, hátha megjegyzik.-De hívhattok Jasminenak, vagy Jasynek.

-Szóval te lennél az, aki miatt Niall hetek óta a gépen lóg.-mondta Liam.-Hát örülünk, hogy végre nem a zabálással tölti minden idejét.

Erre a többi fiú helyeslően felnevetett, Niall pedig hevesen tiltakozni kezdett. Egy óriási ember lépett be a szobába, valószínűleg az egyik biztonsági őr, aki közölte a fiúkkal, hogy a limuzinjuk dugóba ragadt, így kell még egy kis idő, amíg haza tudnak menni. Volt aki örült ennek, volt aki kevésbé, de lassan mindenki szétszéledt, és csak Niall és én maradtunk a szobában.

-És milyen volt az út?-kérdezte.

-Várakozással teli, és nagyon feszült.-mondtam lehajtott fejjel, majd rá emeltem a tekintetemet.-Anya megtiltotta, hogy eljöjjek ezért elszöktem otthonról.

Láttam rajta, hogy meglepődik, de mikor elmosolyodott megnyugodtam.

-Te aztán nem vagy semmi. És tudja, hogy hol vagy? Vagy beszéltél vele?

-Hagytam egy levelet neki, de az össze hívását kinyomtam.-így utólag visszagondolva hihetetlen, hogy ezt én tettem. Ha valaki pár napja azt monda volna, hogy el fogok szökni, és Londonba utazni, azt kiröhögöm. Ez nem én voltam. Mindig annak a jó tanuló, okos, jó kislánynak mutattam magam, amit elvártak tőlem. Belülről viszont egy összetört, magányos lány voltam. Nikinek sem mondhattam el mindent, hiszen úgy sem értette volna. Egyedül Niall volt az, akinek teljesen megnyíltam. Látta rajtam, hogy nincs minden rendben, ezért közelebb jött és újra magához ölelt, ami nagyon jól esett.

-Figyelj rám! -mondta halkan, szinte suttogva, és az államnál fogva kicsit feljebb emelte a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.- Addig maradsz nálunk amíg akarsz. Mindenben segíteni fogok neked. A srácok is bírnak, hidd el látom rajtuk. Majd megismered a fiúk barátnőit is, ők majd segítenek abban amiben én nem tudok. Jasy, nem vagy egyedül.

Magamra erőltettem egy mosolyt, és hozzá bújtam.

-Ennyi dolgot hoztál csak magaddal?-kérdezte mikor látta az apró bőröndömet amit magammal hurcoltam.

-Nem volt sok időm. Csak hoztam mindent, ami fontos-mondtam zavartan. Valójában nem is volt sok ruhám. Nem igazán érdekelt ilyen téren a divat. Szerettem nézni a magazinokat, meg a különféle prospektusokat, de soha nem gondoltam, hogy azok a ruhák rajtam is jól állnának.

-Rendben. Na menjünk, mert lassan megjön a kocsi.

Elértünk a hátsó bejárathoz, már a többi fiú is ott volt, majd három biztonsági őrrel együtt kiléptünk a hatalmas vas ajtón. Fülsiketítő sikításokat lehetett hallani, mikor a több ezer lány meglátta a fiúkat. Sikítások hamar utálkozó sértésekké változtak, mikor észrevettek engem. Nagyon rosszul esett. Igyekeztem visszatartani a könnyeimet, mert nem akartam gyengének látszani. Niall biztatóan megszorította a kezem míg átverekedtük magunkat a tömegen, majd beszálltunk a limuzinba. Szótlanul, magamba roskadva ültem. Azt hittem, azzal, hogy elszöktem otthonról elfelejthetem anya bántásait is, erre most több ezren utáltak, pedig nem tettem ellenük semmi rosszat.

-Ne vedd magadra. Mindig ezt csinálják.-szólt Liam, látva, hogy mennyire letörtem, majd egy bátorító mosolyt küldött felém.

Nagyjából 20 perc múlva megálltunk egy gyönyörű ház előtt. Régi stílusú volt, de mégis szép.

A fiúk kiugrottak a kocsiból, én pedig vonakodva követtem őket. Tátva maradt a szám mikor beléptünk a hatalmas épületbe. Minden modern volt, és ízléses. Annak ellenére, hogy 5 fiú lakott ott, nem is volt akkora rendetlenség.

-Mit rendeljünk vacsorára?-kérdezte Harry, mire a fiúk tanakodni kezdtek.

-Hadd főzzek én nektek.-mondtam mire mind az öten rám néztek.-Legalább ezzel had háláljam meg, hogy itt lehetek.

-Rendben. De készülj fel, finnyásak vagyunk-szólt Louis, majd megmutatta hol a konyha. A többiek is jöttek utánunk, és leültek az asztalhoz. Gondolom azt hitték, hogy bénázni fogok, de hát akkor nagyon tévedtek.

Mikor látták, hogy rajtam ugyan nem fognak tudni nevetni lassan mindegyikőjük szétszéledt.

Nekiláttam egy jó kis magyaros pizzát készíteni. Kolbásszal és hagymával. Én nem igazán szerettem a kolbászt, sem a hagymát, de kíváncsi voltam, hogy ízlenek nekik a magyar ízek. A biztonság kedvéért sütöttem még 'néhány' palacsintát is.

-Kész a kaja!-kiáltottam, miután megterítettem az asztalt. Az összes fiú egyszerre rontott be a konyhába és foglalt helyett az asztalnál. Letettem eléjük a pizzát, ők pedig jóízűen falatoztak. Mikor végeztek tálaltam a palacsintát is.

-Ez mi?-kérdezték.

-Nálunk ilyen a palacsinta.-mondtam, majd szedtem én is a tányéromra.

Lassan végeztünk az evéssel. A fiúk elégedetten dőltek hátra a székükben én pedig örültem, hogy sikerült elnyernem a tetszésüket a főztömmel.

-Köszönjük Jasy, ez nagyon finom volt.-szólt Niall, a többiek pedig egyetértően bólogattak.

Bepakoltam a tányérokat a mosogató gépbe, majd visszaültem az asztalhoz egy pohár vízzel. Niall lépett be a konyhába és leült mellém. Egy darabig hallgattunk, majd ő törte meg a csendet.

-A többiek elmentek aludni. Ha szeretnéd megmutatom a vendégszobát.

-Az jó lenne, köszi.-mondtam, és elindultam utána az emeletre. Benyitott egy szobába. Halvány narancssárga színe volt, világosbarna bútorokkal. A szobából nyílt még egy ajtó, gondoltam a fürdőszoba.

-Akkor én most hagylak is. Jó éjszakát.-szólt Niall.

-Jó éjt. És Niall..köszönök mindent.-ő mosolyogva bólintott egyet, majd magamra hagyott.

A bőröndöm ott állt az ágy mellett. Biztos Niall hozta fel, amíg én főzőcskéztem. Elővettem a pizsimet, a neszeszeremet, elmentem zuhanyozni, majd bebújtam a puha takaró alá. Végig az járt a fejemben, hogy milyen szerencsés is vagyok. De tudtam jó, hogy semmi sem tart örökké. Egyszer minden megváltozik, mert ez az élet rendje..

~6..♥

ÍÍÍÍme a várva várt koncertes, találkozós rész:)) Szerintem az eddigi legjobb talán, de döntsétek el ti. Várom a kommentjeiteket, és értékeljétek is a bejegyzés allján. Picit szomorú voltam, hogy az 5. részhez csak egy komit kaptam, de remélem most majd bepótoljátok:) Jó olvasást:)))♥

A GPS-t figyelve sétáltam az utcán, egyre közelebb érve a koncert helyszínére. Hatalmas szűnni képtelen csomót éreztem a hasamban Niall miatt. Már ha ő az igazi Niall Horan. Visszagondoltam erre a néhány röpke hétre, az első beszélgetésre, ami valójában egy veszekedésből indult. A késő estig való fennmaradásokra, csak hogy még jobban megismerhessük egymást. A hiányra mikor valamelyikőnk nem volt gépközelben. A szorító érzésre, mikor anyám megtiltotta, hogy Londonba jöjjek. Az azt követő egész napos sírásra, és a szökésemre.

Rengeteg esemény, mindössze néhány hét alatt. És most kockán forog az egésznek a jövője. Az érzés, amit az óta érzek, hogy megismertük egymást. Ott lebegett előttem, rózsaszín köd mögé bújtatva és elhomályosítva mindent. Túlságosan megkedveltem, anélkül, hogy bármi konkrétat tudtam volna róla, hogy találkoztunk volna, vagy hogy bármikor is láttam, vagy hallottam volna. Feltettem magamban a kérdést, miért nem webkameráztunk egyszer sem. Fel sem vetettük az ötletet. Különben most nem szoronganék ennyire.

Lassan közelítettem az arénához. Egyre hangosabban hallottam a rajongók szüntelen sikítását. Befordultam a sarkon, és beálltam az előttem kacskaringózó sor végére. Elég lassan haladtunk előre. Teljesen elkalandoztak a gondolataim. A biztonsági őr térített magamhoz.

-Kérem a jegyedet.

Előkotortam a táskámból, és a kezébe nyomtam. Beletépett a szélébe, majd visszaadta. Beléptem a hatalmas előcsarnokába. Minden tele volt One Direction poszterekkel, bódékkal, ahol különféle 1D-s csecsebecséket, ruhákat lehetett venni. Egy alacsony, körülbelül 25 év körüli lány lépett elém, a kezembe nyomva egy halvány kék papírlapot.

-Írj rá egy kérdést, és dobd be abba a dobozba. -mutatott oldalra, ahol valóban egy nagy doboz állt.- A fiúk húzni fognak belőle, és megválaszolnak néhány kérdést.

Nem kellet gondolkoznom, hogy mit írjak. Kerestem egy tollat a táskámban és felírtam a kérdést. Vettem egy nagy levegőt, és bedobtam oda, ahová a lány mondta. Beléptem az arénába, ahol megmozdulni is alig lehetett. Minden tömve volt directionerekkel. Sodoródtam az árral, és elfoglaltam egy tetszőleges helyet magamnak. Fél órával később minden elsötétült. Mindenki visítozni kezdett, és néhány fénycsóva tűnt fel a színpadra irányítva, ahol 5 srác emelkedett fel.

Eszeveszett őrjöngés volt, ők pedig integetve köszöntötték a rajongóikat. Végre élőben láthattam őt. A fiút akiről álmodtam-éjjel és nap közben. A kérdés csak az volt, hogy ő tudja-e ki vagyok, vagy még csak a nevemet sem hallotta soha. Elkezdődött a koncert engem pedig magával ragadott a hangulat. Elénekeltek néhány számot az albumról, aztán kért ember felcipelte a dobozt, ami a kérdéseket rejtette.

Louis odalépett és kihúzott egy cetlit, majd felolvasta a tartalmát.

-Ki a legőrültebb szerintetek a bandából?- felnézett a lapról, és mind a négy fiú rá mutatott.-Fogalmam sincs miből gondoljátok.-mondta idétlen hangon.

Harryn volt a sor hogy húzzon.

-Melyik a kedvenc számotok az albumról?

Megválaszolták a kérdést, és még néhányat. Hihetetlenül idióták voltak. Nem sokszor nevettem ennyit egyszerre. Az utolsó kérdést Liam húzta ki.

-Niall, mi az a dolog kiskorodból, amit maximum a családod tud rólad?

Az én kérdésem volt. Figyeltem Niall reakcióját, megszeppent volt. Szájához emelte a mikrofont, én pedig az ájulás határán álltam az izgalomtól.

-Öhm..Kiskoromban mindig be akartam kerülni a suli focicsapatába, de nem vettek be, mert azt mondták, rossz volt az állóképességem.-vett egy nagy levegőt, hogy folytassa, de a rajongók belé folytották a szót. Nem kellett nekem több. Ebből mindent megtudtam. Igaz volt, minden izgalmam szerte foszlott, hiszen valóban ő az akit megismertem, és aki iránt kezdtem többet érezni mint szimpla barátság. Kicsit örültem is, hogy nem tudta folytatni, hiszen szörnyű bűntudatom lett volna, ha miattam derül ki, hogy szívinfarktusa volt.

Folytatódott a koncert. A Summer love-ot a közönség felett énekelték, ami gyönyörű volt.

Niall gitározott, és a reflektorok mindent pirosas fénybe vontak, akárcsak egy nyári naplemente.

A koncertnek lassan vége lett, a sorban álltam, hogy aláírást kérjek a fiúktól.

Végig sétáltam az asztal előtt. Harry, Liam, Zayn, Louis, és az utolsó aláírásért megálltam Niall előtt. Az első nagy találkozás.

Letettem elé, a képet, ő pedig anélkül, hogy felnézett volna, megkérdezte, hogy kinek dedikálja.

-Jasmine -mondtam a nevem, és mintha egy halvány mosolyt láttam volna megjelenni az arcán.- de írhatod Jasy621-nek is.

Erre felkapta a fejét. Az arcáról boldogság, meglepettség, és izgalom tükröződött. Felállt, az asztalt megkerülve mellém sétált, és szorosan magához ölelt, mintha soha többé nem akarna elengedni.

~5..♥

Megint csak egy szörnyen rossz részt hoztam:S Ne haragudjatok, túlságosan amatőr vagyok még. Várom a komikat, és a bejegyzés alján szavazzatok, hogy hogy tetszett. Köszii:)

„Felszálltam egy Budapestre induló vonatra, és három órával később már a repülőtér várójában ülve vártam arra, hogy felszállhassak a gépre ami Londonba repít.”

Vettem magamnak egy szendvicset, és visszaültem a padra. Az anyám folyamatosan hívogatott, de minden alkalommal kinyomtam. Volt egy kis bűntudatom amiért csak így megszöktem, de hajtott az adrenalin. Viszont ami a legfontosabb, hogy a legkevésbé sem bántam meg. Egyedül Niki miatt aggódtam. Tudtam, hogy idegeskedni fog miattam. Gondoltam jobb ha az én szemszögemből tudja meg a dolgokat, ezért írtam neki egy sms-t, majd kikapcsoltam a telefonomat. Épp felálltam, hogy megmozgassam a zsibbadt lábaimat, mikor szóltak a hangosbemondóba.

-A Londonba tartó járat utasait kérjük kezdjék meg a beszállást.

Felkaptam a csomagomat, és miután átestem az ellenőrzéseken elégedve foglaltam helyet a kényelmes, párnázott bőrülésben. A padhoz viszonyítva kész luxus volt. A fáradtságom hamar megmutatkozott. Éreztem, hogy a szemeim elnehezednek, és a következő emlékem már az volt, hogy egy stewardess ébresztgetett.

London felett jártunk. A kilátás álomszép volt. Hála a szép időnek, mindent tisztán lehetett látni. Megkezdtük a leszállást, én pedig a szememet összeszorítva a karfába markoltam.

Földet ért a gép, és én elsőként léptem ki az ajtaján. Megálltam a lépcsőn, és egy jó mélyet lélegeztem a friss angol levegőből. Szétáramlott a tüdőmben, engem pedig hirtelen hatalmas boldogság töltött el. Pontosan nyolc órám volt a koncertig. Ami azt jelentette, hogy nyolc órám volt, a Niallal való találkozásik. A szívem mélyén biztos voltam benne, hogy akivel én beszéltem az valóban az igazi, a híres énekes, ugyanakkor volt bennem nem is kevés félelem, hogy mi van akkor ha még sem. Nem tudtam volna belegondolni, hogy mi történik ha kiderül, hogy csak végig hazudott nekem. Úgy döntöttem nem stresszelem magam ezen. Átvettem a bőröndömet, és nekivágtam London utcáinak.

Pénz alig volt nálam, így muszáj volt takarékoskodnom. Mindig is oda voltam a divatért, de megelégedtem azzal, hogy a kirakatokban gyönyörködtem.

Fél kettő körül járhatott, mikor már éreztem , hogy ha nem eszek valamit, akkor ott helyben összeesek. Az út túloldalán állt egy kis hot dog árus. Épségben átjutottam az úton, és kértem magamnak egyet, majd folytattam a városnéző sétámat.

Sodródtam a tömeggel, és valahogyan a Temzénél kötöttem ki. Nagyon szép látvány volt. Leültem a partra és néztem a fodrozódó vizet, ahogy a nap sugarai megcsillannak rajta. Bekapcsoltam a telefonomat, 63 nem fogadott hívás. Vegyesen anyától és Nikitől. Nikit sem hívtam vissza, tudtam hogy szemét húzás tőlem, de abban a pillanatban csak is én számítottam. Bedugtam a fülhallgatómat, és elindítottam az egyik lejátszási listámat. Épp a Little mixtől a cannonball-t hallgattam amikor egy árnyék tornyosult felém. Résnyire kinytottam a szememet, egy szőkésbarna kislány állt előttem. Gyönyörű kék szemeivel szégyenlősen nézett rám. Nem lehetett több úgy 4-5 évesnél.

-Szia-mosolyogtam rá kedvesen-Segíthetek valamiben?

-Szomorú vagy?-kérdezte lágy hangon egy félénk mosollyal.

-Nem. Miért gondolod?-kérdeztem meglepődve. Nem voltam szomorú. Inkább csak egy picit magányos, és persze hihetetlenül kimerült.

-Egy ideje ott hintáztam anyuval,-mutatott a háta mögé, ahol valóban ott állt egy fiatal hölgy- és láttam, hogy olyan bánatos az arcod.

-Nem vagyok bánatos..őő-nem tudtam a nevét, ezért gyorsan kisegített.

-Hannah -mosolygott kevesen.

-Hannah, teljesen jól vagyok. Megígéred nekem, hogy mindig hinni és követni fogod az álmaidat?-erre egy bólintással válaszolt.-Rendben. Mert egy ilyen elbűvölő kislánynak, mint te mindig mosolyognia kell.

Ajkai felfelé kunkorodtak és bátortalanul magához ölelt. Pontosan erre volt szükségem. Egy csöppnyi önzetlen szeretetre. Akár egy idegen kislánytól is. Elhúzódott és még egyszer rám mosolygott:

-Ígérd meg, hogy te is követed az álmaidat.-felmutattam neki behajlított kisujjamat, majd integetve visszament az anyukájához.

A nap lenyugvóban volt. 

Pirosas fénybe vonta az egész partot, ami gyönyörű látványt kölcsönzött neki.

 Egy kis ideig még bámultam ahogy a nap eltűnik a szemem elől, majd a telefonomban lévő GPS segítségével elindultam a koncert helyszínére.

~4..♥

Ne haragudjatok, hogy megint ilyen rövid és gagyi részt hoztam:SS Alkotói válság...ha hívhatom magam alkotónak. Mindenesetre azért kérnélek titeket, hogy továbbra is kommenteljetek(negatív kritikát is nyugodtan, hiszen abból tanulok), vagy pedig értékeljetek a bejegyzés alján. Ez csak egy kattintás, de én legalább kapok egy visszajelzést. Köszönöm azoknak akiknek eddig tetszett a történetem♥ Jó olvasást:))

Tátott szájjal néztem a kezemben lévő jegyekre. Nem voltam képes felfogni, hogy ez mind velem történik. Annyira abszurd volt az egész. Belecsíptem a kezembe, hátha akkor felébredek, de a hatása csak egy lüktető piros folt lett. A gép holnap reggel 8kor indul, tehát 22 órám maradt addig. Írtam egy e-mailt Niallnak, amiben ezerszer megköszöntem ezt a hatalmas lehetőséget. Az elmúlt két hétben az életem kész álomvilág volt, amit csak is neki köszönhettem.

11 óra körül nekiálltam ebédet készíteni. Tegnapról maradt leves, így azzal nem kellett foglalkoznom. Elővettem a hűtőből egy csirkemellet, és elkezdtem készíteni a rántott húst. Épp egy hatalmas konyhakéssel szeleteltem a húst, mikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Pedig emlékeztem rá, hogy becsuktam. Niki ilyenkor még javában aludt, másnak pedig nem volt kulcsa. A késsel a kezemben elbújtam az egyik szekrény mögött. Nem láttam ki onnan, de vártam, hogy mi fog következni. Hallottam, hogy az idegen a nappaliban van, és lerakott valamit. Erre a koppanásból következtettem. A szívem úgy dobogott a torkomban, hogy attól féltem a betörő is meghallja. Nem tudtam tovább várni. A kést feltartva kiléptem a konyhából.

-Állj, vagy hívom a rendőrsé.....anya?- Tátva maradt a szám, mikor megláttam anyukámat a nappaliban állni. Ő is hasonlóan bámult rám, és a késre amit még mindig a kezemben szorongattam.- Hogy kerülsz te ide?-kérdeztem, miközben leraktam a kést, és odamentem hozzá, hogy adjak neki egy puszit üdvözlésképpen.

-Elmaradt a tárgyalás, ezért haza jöhettem. De bevallom nem ilyen fogadtatásra számítottam. -szólt, még mindig megszeppenve.-De mik ezek?-kérdezte homlokát ráncolva a jegyeimre mutatva, és átment a konyhába, hogy folytassa az ebédet amit elkezdtem.

-Egy barátom küldte őket. Holnap indul a gépem Londonba.-meséltem csillogó szemekkel.

-Azt kétlem. Nem mész te sehová. Főleg nem Londonba.-jelentette ki és szeletelte tovább a húst.

-De anya.

-Ne is kezdd. Mondd meg a kis barátodnak, hogy nem mész sehová. Pont.-mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Felkaptam a jegyeket és felrohantam a szobámba. Kulcsra zártam az ajtót, és lecsúsztam a földre. Hagytam hogy a visszatartott könnyeim kibuggyanjanak a szememből, és végig folyjanak az arcomon.

Nem szóltam Niallnak, nem hívtam fel Nikit. Nem beszéltem senkivel. Anyát nem engedtem be. Nem ettem és nem voltam hajlandó elhagyni a szobámat. Feküdtem az ágyon, és a plüssmacimat szorongattam. Hogy gyerekes vagyok? Lehet, de nem érdekelt. Szándékosan max hangerőn hallgattam a depis zenéimet, hogy anyám hallja, ő tehet minderről. És most nem csak a londoni útról volt szó. Koránt sem ez volt a legnagyobb gond. Éreztetni akartam vele, hogy mi mindent ő tett tönkre. Éreztetni vele az egyedüllétemet ,azt hogy 16 évesen önellátóvá kellett válnom, mert neki a munkája fontosabb mint a lánya, éreztetni azt, hogy miatta vannak önbecsülési problémáim, és nem vagyok képes úgy belenézni a tükörbe, hogy ne borzadjak el, mert mást sem hallottam tőle, csak hogy kövér vagyok. Betelt a pohár.

Mint az már szokásommá vált, minden érzésemet papírra vetettem.

Hajnali egykor jutottam el arra a pontra, hogy már muszáj volt aludnom. Ledőltem az ágyamra, de nem jött álom a szememre. Csak bámultam a plafont, és hallgattam a kint süvítő nyári, lágy szellőt. Két óra forgolódás után döntöttem. Kikászálódtam az ágyból, elővettem egy kis méretű bőröndöt, és beleszórtam mindent, amiről úgy gondoltam, hogy  fontos lehet. Az összes megtakarított pénzemet elraktam. Felöltöztem, megmosakodtam, és írtam egy levelet anyának.

„Elmentem Londonba. Nem tudom mikor jövök....vagy hogy visszajövök-e. Okold magadat, és gondolkozz el, mi juttatott idáig. Ölel:lányod”

Felkaptam egy farmerkabátot, kimásztam az ablakon, és meg sem álltam a vasútállomásig. Felszálltam egy Budapestre induló vonatra, és három órával később már a repülőtér várójában ülve vártam arra, hogy felszálhassak a gépre ami Londonba repít.