~4..♥

Ne haragudjatok, hogy megint ilyen rövid és gagyi részt hoztam:SS Alkotói válság...ha hívhatom magam alkotónak. Mindenesetre azért kérnélek titeket, hogy továbbra is kommenteljetek(negatív kritikát is nyugodtan, hiszen abból tanulok), vagy pedig értékeljetek a bejegyzés alján. Ez csak egy kattintás, de én legalább kapok egy visszajelzést. Köszönöm azoknak akiknek eddig tetszett a történetem♥ Jó olvasást:))

Tátott szájjal néztem a kezemben lévő jegyekre. Nem voltam képes felfogni, hogy ez mind velem történik. Annyira abszurd volt az egész. Belecsíptem a kezembe, hátha akkor felébredek, de a hatása csak egy lüktető piros folt lett. A gép holnap reggel 8kor indul, tehát 22 órám maradt addig. Írtam egy e-mailt Niallnak, amiben ezerszer megköszöntem ezt a hatalmas lehetőséget. Az elmúlt két hétben az életem kész álomvilág volt, amit csak is neki köszönhettem.

11 óra körül nekiálltam ebédet készíteni. Tegnapról maradt leves, így azzal nem kellett foglalkoznom. Elővettem a hűtőből egy csirkemellet, és elkezdtem készíteni a rántott húst. Épp egy hatalmas konyhakéssel szeleteltem a húst, mikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Pedig emlékeztem rá, hogy becsuktam. Niki ilyenkor még javában aludt, másnak pedig nem volt kulcsa. A késsel a kezemben elbújtam az egyik szekrény mögött. Nem láttam ki onnan, de vártam, hogy mi fog következni. Hallottam, hogy az idegen a nappaliban van, és lerakott valamit. Erre a koppanásból következtettem. A szívem úgy dobogott a torkomban, hogy attól féltem a betörő is meghallja. Nem tudtam tovább várni. A kést feltartva kiléptem a konyhából.

-Állj, vagy hívom a rendőrsé.....anya?- Tátva maradt a szám, mikor megláttam anyukámat a nappaliban állni. Ő is hasonlóan bámult rám, és a késre amit még mindig a kezemben szorongattam.- Hogy kerülsz te ide?-kérdeztem, miközben leraktam a kést, és odamentem hozzá, hogy adjak neki egy puszit üdvözlésképpen.

-Elmaradt a tárgyalás, ezért haza jöhettem. De bevallom nem ilyen fogadtatásra számítottam. -szólt, még mindig megszeppenve.-De mik ezek?-kérdezte homlokát ráncolva a jegyeimre mutatva, és átment a konyhába, hogy folytassa az ebédet amit elkezdtem.

-Egy barátom küldte őket. Holnap indul a gépem Londonba.-meséltem csillogó szemekkel.

-Azt kétlem. Nem mész te sehová. Főleg nem Londonba.-jelentette ki és szeletelte tovább a húst.

-De anya.

-Ne is kezdd. Mondd meg a kis barátodnak, hogy nem mész sehová. Pont.-mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Felkaptam a jegyeket és felrohantam a szobámba. Kulcsra zártam az ajtót, és lecsúsztam a földre. Hagytam hogy a visszatartott könnyeim kibuggyanjanak a szememből, és végig folyjanak az arcomon.

Nem szóltam Niallnak, nem hívtam fel Nikit. Nem beszéltem senkivel. Anyát nem engedtem be. Nem ettem és nem voltam hajlandó elhagyni a szobámat. Feküdtem az ágyon, és a plüssmacimat szorongattam. Hogy gyerekes vagyok? Lehet, de nem érdekelt. Szándékosan max hangerőn hallgattam a depis zenéimet, hogy anyám hallja, ő tehet minderről. És most nem csak a londoni útról volt szó. Koránt sem ez volt a legnagyobb gond. Éreztetni akartam vele, hogy mi mindent ő tett tönkre. Éreztetni vele az egyedüllétemet ,azt hogy 16 évesen önellátóvá kellett válnom, mert neki a munkája fontosabb mint a lánya, éreztetni azt, hogy miatta vannak önbecsülési problémáim, és nem vagyok képes úgy belenézni a tükörbe, hogy ne borzadjak el, mert mást sem hallottam tőle, csak hogy kövér vagyok. Betelt a pohár.

Mint az már szokásommá vált, minden érzésemet papírra vetettem.

Hajnali egykor jutottam el arra a pontra, hogy már muszáj volt aludnom. Ledőltem az ágyamra, de nem jött álom a szememre. Csak bámultam a plafont, és hallgattam a kint süvítő nyári, lágy szellőt. Két óra forgolódás után döntöttem. Kikászálódtam az ágyból, elővettem egy kis méretű bőröndöt, és beleszórtam mindent, amiről úgy gondoltam, hogy  fontos lehet. Az összes megtakarított pénzemet elraktam. Felöltöztem, megmosakodtam, és írtam egy levelet anyának.

„Elmentem Londonba. Nem tudom mikor jövök....vagy hogy visszajövök-e. Okold magadat, és gondolkozz el, mi juttatott idáig. Ölel:lányod”

Felkaptam egy farmerkabátot, kimásztam az ablakon, és meg sem álltam a vasútállomásig. Felszálltam egy Budapestre induló vonatra, és három órával később már a repülőtér várójában ülve vártam arra, hogy felszálhassak a gépre ami Londonba repít.